Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - A hegyi beszéd

46 16 17 18 16 17, 18 19 20 21 22 23 24 Amikor böjtöltök, ne járjatok komor ábrázattal, mint a képmuta­tók. Mert eltorzítják arcukat, hogy feltűnjenek böjtölésükkel az embe­reknek. Bizony mondom nektek, elvették jutalmukat. Te pedig, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne az emberek lássanak böjtölni, hanem a te rejtekben levő Atyád. És Atyád, aki látja a rejtekben levő dolgokat is, megfizet neked. A kegyességi gyakorlatoknak harmadik, igen fontos és elterjedt formája a bőjtöiés volt. Már az Ótestámentomhan hallunk arról, hogy a kegyesek böj­tölés és gyászolás (I. Sám 20,34; II. Sám 1,12; Jóel 2,12; Zak 7,5) vagy böj­tölés és imádság (II. Sám 12,16; Zsolt 35,13; Dán 9,3 stb.) segítségével igye­keztek Isten irgalmasságát és segítségét elnyerni. Jézus korában a böjtölés első sorban a kegyesek önsanyargatása volt, amellyel Istent valamely elkö­vetett bűnért kiengesztelni, valamely kérésük teljesítését, imádságuk meghallga­tását, valamely szerencsétlenség elhárítását biztosítani vagy általában Isten előtt érdemeket szerezni igyekeztek Emellett nemzeti szerencsétlenségek, ked­vezőtlen időjárás, természeti csapások, háborúk idején a felsőbbség is rendelt el böjtnapokat, hogy a nép bűnbánata és gyásza nyiltan kifejezésre jusson Isten előtt. Hasonlóan az egész nép böjtöl a nagy engesztelő napon (Tisri hónap 10. napja) és a szentély elpusztulásának emléknapján (Ab hónap 9. napja;. A bőjtölésnek a szigorítását jelentette a zsákszerű ruhában járás, a fej meghin­tése hamuval és hamuban ülés, a mosakodás mellőzése, tartózkodás a testnek illatos kenőccsel való megkenésétől, mezítláb járás stb. Amit Jézus mond, a kegyesek önként elvállalt böjtölésére vonatkozik, (v. ö. Luk 18,12). Az a szokás azonban, amely a bűnbánat kifejezését, a böj­tölést, a gyászolást tanúsító komor ábrázattal, valamint különféle szokások segítségével a nyilvánosság elé viszi, hogy mások is tudjanak és csodálkoz­zanak a kegyesség gyakorlásának az erején, képmutatás és elvette jutalmát abban a feltűnésben, amelyet okozott. A tanítványok életéből sem hiányzik ugyan a bűnbánatra és gyászolásra indító ok, t. i. a bűn és azért Jézus ter­mészetesnek mondja, hogy tanítványai is böjtölnek. Tiszta és őszinte a bűn­bánat, valamint a kifejezésére szolgáló böjtölés akkor lesz, ha rejtve van min­den kíváncsi szem elől és csak Istenre tekint, aki látja a rejtett dolgokat is. 6, 19—34: Övás a kincsgyüjléstől és a földi szorgalmatoskodástól; v. ö Luk 12,33—34; 11,34-36; 16,13; 12, 22-31. Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket e földön, ahol moly és rozsda megemészti és ahol tolvajok betörnek és ellopják azokat, hanem gyűjt­setek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti, sem tolvajok be nem törnek és el nem lop­ják azokat. Mert ahol a te kincsed van, ott van a szived is. A test lámpása a szem. Azért ha szemed jámbor, egész tested világos lesz. Ha pedig szemed gonosz, egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned levő világosság sötétség, mekkora lesz akkor a sötétség ? Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti: nem szolgálhattok egyszerre Istennek és a mammonnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom