Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - A hegyi beszéd

43 I i 1 8 9 Isten jól látja a rejtekben imádkozó tanítványt és «megfizet neki», meghallgatja őt. Jézus nemcsak arra nézve ad utasítást a tanítványnak, hogyan imádkozzék, hanem arra nézve is, hogy mit imádkozzék. A pogányokról Jézus azt mondja, hogy imádságukat a bőbeszédüség jellemzi: azt vélik, hogy Istent ki lehet mintegy fárasztani és meghallgatásra bírni, ha valaki sok szóval, hosszasan és kitartóan imádkozik. Ezt az imádságot azonban Jézus «fecsegés»nek mondja. Hogy a pogányok imádságát jellemzi a fecsegés, nem lehet kétséges: abból a korból sok varázsima maradt ránk» mindegyikben megfigyelhető a szavaknak sokszor értelmetlen halmozása. De még a zsidó imádságok is emlékeztetnek a pogány imákra, mert különösen az Istenre vonatkozó jelzőket halmozzák és terjengősek. Jézus tanítványa ne cselekedjék a pogányokhoz hasonlóan és pedig annál inkább, mert a mennyei Atya tudja, mire van szüksége, még mielőtt kérését kifejezte volna, önkénytelenül vetődik fel ennek a megállapításnak a kapcsán a kérdés, hogv mire való ily körülmények közt az imádság. Jézus erre az ellenvetésre nem figyel és azért nem felel. De minden kegyes ember tudja, hogy az Istennel való élethez elválaszthatatlanul hozzátartozik az imádság. Közösség Istennel csak úgy jön létre, ha az ember felel Isten kinyilatkoztatására, kitárja előtte szívét, hálaadással és könyörgéssel fordul hozzá. 1 Azért tanítja Jézus is imádkozni tanítványait. Mátén kívül Lukács is közli a Miatvánkat. Rendszeres napi használatáról már az egyik legrégibb őskeresztyén irat, az első század végén keletkezett Didaché is tanúskodik Annál feltűnőbb, hogy a Máté és Lukács által közölt szövegek eltérnek egymástól. A közkézen forgó magyar fordításokban ugyan ez az eltérés eltűnik, mert az idők folyamán a két evangélium szövegét összeegveztették, de a legrégibb kéziratokból még megállapítható. Lukács szövege t. i. rövidebb, mint az első evangéliumé, amennyiben Luk-nál hiányzik az ú. n. harmadik és a hetedik kérés (a befejező doxológiáról 1. alább"). Ez a körülmény arra enged következtetni, hogy Máté evangélista gyülekezetei másként imádkozták a Miatvánkat, mint Lukács gyülekezetei. Azonban az eltérés nem lényeges. Azok a kérések, amelyeket Lukács kihagv. az előző kérés közelebbi értelmezésének, részletezésének látszanak. Az a körülmény, hogy a Miatyánk kétféle, egy hosszabb és egv rövidebb változatban maradt ránk, arra vall. hogy az első keresztyének igen nagy becsben tartották ugyan az Úrtól tanult imádságot, azonban nem a betűjét minősítették a legfontosabbnak. Azok a Jézus koráig is visszanyúló zsidó közimák, amelyeknek az imádkozását meghatározott alkalmakra az írástudók kötelezővé tették, lőbb olvan kérést foglalnak magukban, amelyek a Miatvánkban is megtalálhatók. Ez könnyen megérthető abból, hogy Jézus tanítványait arra tanítja imádkozni, aminek minden igaz imádságban első helven kell állani. De aki ezeket a izsidó imádságokat olvassa és igyekezik belehelyezkedni abba a lelki hangulatba, amely bennük megszólal, a közben-kőzben megcsendülő rokon hang ellenére mégis azonnal észreveszi, hogy milyen nagy távolságban állanak Jézus imájától. Mert bennük is a hitnek és a vallásos önzésnek az a sajátságos keveréke szólal, meg, amely az írástudománytól áthatott zsidó kegyességre olvan jellemző Jézus ettől a kegyesség köpönyegébe burkolózó önzéstől tisztítja meg az imádságot Az Isten megszólítása: «Atyánk, ki a mennyben vagy» (magyarosabban: «Mennyei Atyánk!» , megtalálható zsidó imádságokban is. De a különbség szembeötlő. Az utóbbiak halmozzák az Isten-megjelöléseket; pl. az ú n. «Semone eszre», amelyet napjában háromszor kell imádkozni minden zsidó férfinak