Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - A hegyi beszéd
28 7 8 9 10 11 12 ha átalakítja az egész életfolytatást, inagatartásunkal a legapróbb, jelentéktelennek látszó dolgokig, ha az ugyanazt az irgalmas könyörületet mutatja, amelyet Jézus igér Istentől. Ez az új élei abból a «liszta szív»-ből származik, amelyről már Zsolt 24,24; 73,1 szól és amelyért a kegyes zsoltárkőltő Istenhez fordul könyörgésében (Zsolt 51, 12j. Az egész zsidó kegyességnek egyik főtörekvése az, hogy tisztán, mocsoktalanul álljon Isten előtt. A farizeusok írástudománya ezért igyekezett megszabni az embernek a legapróbb részletekig, mit és hogyan cselekedjék. Azt vélte, hogy ha pontosan megjelöli a helyes utat és nem enged kitérőt sem jobbra, sem balra, akkor elérheti célját, azt, hogy az ember tisztán, mocsoktalanul, jócselekedeteinek az érdemeivel megrakodva állhasson oda Isten színe elé. Jézus feltárja ennek a kegyességre törekvésnek hazug voltát. Az ember így nem Istent keresi és nem Istennek akar szolgálni, hanem saját magát akarja biztosítani az Isten ítélete ellen s ez az önző kívánság máris beszennyezte szívének indulatját és vele minden egyes cselekedetét is. Amikor Jézus mégis azokat köszönti, akiknek szívük tiszta, akkor olyanokra gondol, akik a zsoltárköltővel együtt fohászkodnak: «Teremts bennem tiszta szívet 1» Azoknak, akik az Istenhez kiáltanak, a nyomorúság mélységeiből Isten színe elé vágyakoznak, igéri Jézus, hogy meglátják az Istent. Akiknek a szive tiszta, azok elé odaáll Jézus és megmulatja nekik Istent az általa hozott kinyilatkoztatás tükrében, amíg végül majd szemtől szembe állhatnak a Seregek Urával. Jézus nem részletezi, hogy ez a tiszta-szívííség hogyan lesz eleven életté, csak egu központi jelentőségű mozzanatra mutat rá, inikor a békeszerzőknek istenfiúságot igér. Az ótestámenlomi kegyesség első sorban a Messiástól remélte, hogy a háborúknak és békételenségnek véget vei. békét szerez a földön, s hogy messiási birodalmia a tökéletes békének a hona lesz (v. ö. Hós 2, 17; Ezs 2,4, 11,1—9; Mik 4,3—4; I. Krón 22.9 10) Azokon, akiket Jézus mint lelki szegényeket és tiszta szívűeket köszönt és kiválaszt messiási gyülekezetébe, már meg kell látszania a messiási gyülekezethez való tartozásnak azáltal, hogy békét szereznek, mint ahogy a Messiás is békét hoz. Jézus tehát sokkal többről beszél, mint békességes indulatról, békülékenvségről vagy éppen puha engedékenységről. Azért is mondhatja, hogy a békeszerzőket Isten fiainak fogják mondani, azaz azokat Isten fiaivá fogadja ők lesznek az Istennek kedves, megújult, igaz Izráel (v. ö. II. Móz 1.22-23; Hós 1.10). Az utolsó makarizmusban Jézus rámutat a tanítvány sorsára: nem szerencsét, jó sort, társadalmi megbecsülést igér, hanem üldöztetést. A rabbinátus az embert érő betegségekben, csapásokban, üldöztetésben Isten büntetését látta és hajlandó volt abból, hogy valakit nagy szerencsétlenség ért, arra következtetni, hogy az illető igen nagy bűnös. Jézus azt mondja, hogy akik igazságra törekesznek (v. ö. a 6 . vs.-et!), ezért nem megbecsülést, előkelő társadalmi állást nyernek osztályrészül, hanem üldöztetést. De az ilyeneké lesz a menny királysága. Azért köszönti azokat a tanítványokat, akik gyalázatot és szidalmat szenvednek «őérette», azaz, mint az ő követői: Jézusnak a követése keresztjének a hordozása. Hogy tanítványainak a sorsa nem lehet más, mint üldöztetés, az abból is nyilvánvaló, hogy a próféták sorsa is ugyanez volt. Amikor a tanítvány üldöztetést szenved Jézusért, egy sorba kerül a prófétával, aki Isten nevéért szenvedte a gyalázatot. Jézus prófétai igéjéhez kezdettől fogva hozzátartozik, hogy tanítványait szenvedések, üldöztetések elviselésére készítse elő és nevelje. Az evangélista számára pedig ez az ige nem volt üres szó, hanem eleven élet, amelyet számos példa igazoll. Amire Jézus itt hívta a tanítványt, hogy örüljön és örvendezzen, — nem az üldöztetés ellenére, hanem — éppen az üldöztetésnek, sokszoros visszhangot talál az apostoli keresztyénségben, v. ö.
