Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - Jézus szenvedése és halála
174 24 25 17 18 20 21 22 23 24 25 Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. Az Ember Fia elmegy ugyan, ahogy meg van írva felőle, de jaj annak az embernek aki az Embernek Fiát elárulja. Mert jobb lett volna neki, ha meg sem született volna. Júdás pedig, aki őt elárulta, megszólalván mondotta: Csak nem leszek én az, Rabbi? ö erre azt válaszolta: Te mondottad! A következő elbeszélést az evangélista «a kovásztalan kenyerek ünnepének első napjára» teszi. Mivel a kovászt niszán hó 14.rének délelőttjén kellett a .házakból kitakarítani, azért itt nyilván erről a napról van szó. Ez az időmeghatározás, amely Márknál és Lukácsnál is megtalálható, a következő elbeszélést niszán 14.-éhez rögzíti s Jézus utolsó vacsoráját páskavacsorának minősíti. Egyébként azonban az utolsó vacsora történetében Mát-nál és Márknál semmi sem árulja el, hogy páskavacsoráról van szó. — Jézus mindig alávetette magát a törvény rendelkezéseinek s tanítványai (természetesnek tartják, hogy ő is elkölti a húsvéti bárányt (1. 171. lap!). Azért kérnek tőle utasítást a vacsora előkészítésére nézve. Erre Jézus elküldi őket (Márk 14,13 szetrint két tanítványról van szó) «a városba», azaz Jeruzsálembe. Ez a beszélgetés nyilván nem Jeruzsálemben folyik, amelynek területén a páskavacsorát elkölteni kellett. A városban fel kell keresniök «azt a bizonyos embert». Az evangélisták nem nevezik meg az illetőt, némelyek Márk 14, 14—16 és Csel 12,12 egybevetéséből következtetik, hogy az illető Márk atyjia s a ház, ahol az utolsó vacsora lefolyt, Márk szüleinek a háza lehetett, melyben a jeruzsálemi gyülekezet utóbb is összegyülekezett. A páskabárány megáldozására nézve II. Móz 12,1—12 intézkedik, a követendő eljárást pedig az írástudomány pontosan meghatározta. Tudjuk még pl. azt is, hogy a jeruzsálemi háztulajdonosok házuk helyiségeit ellenszolgáltatás nélkül voltak kötelesek átengedni az aszr tali gyülekezeteknek, amelyek egy-egy húsvéti bárány elköltéséi«! alakultak. Ilyen gyülekezetet .alkot most Jézus is tanítványaival s az említett jogszokásból érthető, hogy Jézus kérésével «ahhoz a bizonyos»-hoz fordulhatott. De az illető talán ismerte is Jézust, «a Mestert». Erre utal legalább Jézus ftrenete, hogy «az ő ideje közel van»: ezt alig lehel másként érteni, mint hogy Jézus utal halálára. Az est beálltával Jézus tanítványaival «asztalhoz ül», í 11. pontosabban — antik szokás szerint — asztalhoz fekszik. Ünnepélyes lakomáknál szokásban volt, hogy a résztvevők kényelmes párnákon feküdtek. A páskavacsorára nézve egyenesen előírás, hogy azt nem szabad ülve, hanem csak asztalnál fekve elfogyasztani. A vacsora menetéből az evangélista nem mond el semmit. Csak annyit említ meg, hogy Jézus közeli szenvedéséről beszélt, HL. pontosabban arról, hogy tanítványai közül valaki el fogja árulni, vagyis ellenségei kezére adni. Ennek hallatára a tanítványok mélyem elszomorodjak, úgyhogy megdöbbenve, tanácstalanul kérdezik, ki lesz közülük az áruló. Nyilván arra gondolnak, hogy valamelyikük meggondolatlan cselekedetével, tudtán kívül szolgáltatja ki az Urat ellenségeinek. Jézus nagyon általános formában, talán Zsolt 11, 10 által (v. ö. Ján 13,18) meghatározott kifejezéssel ismétli meg .szavát s hozzáteszi, hogy az Emberfia «elmegy ugyan», t. i. a halálba, azaz halála Isten elhatározásából elkerülhetetlen, aminthogy 'arról már az Írás is szólott (itt valószínűleg Ezs 53-ra kell gondolni! , azonban jaj annak az embernek, aki által az árulás bekövetkezik. Hogy Jézusnak meg kell halnia, ez nem menti fel az árulót a felelősség alól s ítélete oly súlyos lesz, hogy jobb lett volna, ha meg sem születik. — Az evangélista feljegyzi, hogy a tanítványok során még Júdás is kérdezte, hogy ő lesz-e az
