Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - Jézus Jeruzsálemben
157 13 15 16-22 23 a gyökerét, úgyhogy megláthatjuk, mi volt az oka a Jézussal szemben tanúsított hitetlenségnek s a Jézus életére törő gyűlöletnek. Az első vádpont, hogy az írástudók «elzárják a menny királyságát». Mivel az írástudomány Isten akaratát hirdeti a népnek, ezért kezében van a menny királyságának a «kulcsa» (a kifejezéshez v. ö. 113—114. lap!). De az írástudók emberi tanítást tesznek az Ige tanítása helyébe, így eltakarják Isten igazi akaratát. Evvel az írástudók, s köz<tük különösen a farizeusok elzárják a menny királyságát. Mivel pedig az írástudók tanítása'és a farizeusok rossz példája miatt mások sem térnek meg, azért nemcsak ők nem mennek be a menny királyságába, hanem a bemenetelt lehetetlenné teszik mások számára is. Jézus nem vonja kétségbe a nép vallásos vezetőinek a buzgalmát, különösképen is ismeri missziói igyekezetüket. Fáradságot, időt és pénzt nem kímélve járják be a tengereket és a szárazföldet, hogy akár csak egy pogányt is megnyerhessenek hitüknek és — ahogyan a görög szöveg pontos fordítása mondja, — őt «prozeli,tává» tehessék. A zsidó missziói buzgalom Jézus korában nagy eredményeket ért el, amint azt pl. Josephus munkáiból megállapíthatjuk. Ahol csak zsidó gyülekezet volt a világon (s ilyenek majdnem min,denhol voltak legalább is a római birodalom területén), mindenütt voltak elég szép számmal olyan pogányok, akik csatlakoztak a zsinagógához. Ezek közt voltak olyanok, iakik nem tértek át teljesen, de életmódjukat kül. a szomr batnap megtartása és az étkezési törvények tekintetében a zsidó szokások szerint rendezték be. Az ilyeneket nevezték «istenfélők»-nek. Azokat a pogányokat pedig, akik teljesen áttértek s alávetették magukat a körülmetélkedésnek is, «prozeliták»-nak hívták. Jézus nem a prozeliták szerzésére irányuló buzgalmat, ill. magát a missziói tevékenységet ítéli el, hanem vádat emel a farizeusk ellen azért, hogy amikor a pogányokat a zsinagógába csalogatják s nekik ott életet ;és üdvösséget ígérnek, akkor tulajdonképpen a «gyehenna fiaivá» teszik őket, azaz olyanokká, akikre Isten kárhoztató ítélete vár. Mivel pedig a prozeliták többnyire fokozott buzgalmat tanúsítanak új hitük gyakorlásában, azért «kétszeresen•> is a gyehenna fiaivá lesznek. Egy következő vádpont az esküvéssel kapcsolatos gyakorlat ellen irár nyúl. Az írástudók megkülönböztettek érvényes és érvénytelen, igaz és látszólagos esküket. A megkülönböztetés sokszor kicsinyes, pl. érvénytelen az eskü a a templomra, de érvényes, ha a templom falait borító aranyra történik, stb. Jézus hasonlóan ahhoz, amit 5,33—37-ben mondott, itt is hangsúlyozza, hogy Istenre magárja esküszik, aki Istennek valamely tulajdonára esküszik s teljesen mindegy, hogy az, amire valaki esküszik, közelebbi értelemben mondható-e Isten tulajdonának, mint pl. az oltáron fekvő áldozati ajándék, vagy pedig csak távolabbi értelemben, mint pl. az oltár. Csak emberi ravaszság tehet ilyen megkülönböztetéseket. Isten előtt azok semmisek. Hogy a farizeusok emberi erejük megfeszítésével mennyire igyekeztek «vallásosak» lenni, azt a kővetkező vádpont mutatja, de vele együtt azt is, hogy igyekezetük mennyire eredménytelen. A tized-fizetés kötelességét a törvény a búzára, olajra, iborra és a gyümölcsre állapította meg (III. Móz 27, 30; IV. Móz 18,12; V. Móz 12,6; 14,22—23). Az írástudók azonban evvel nem elégedtek meg, hanem megkövetelték a tizedet minden szerzemény után. Hogy pedig ez irányú kötelezettségeiknek pontosan és hiánytalanul eleget tehessenek, a farizeusok társulatokba (tömörültek, melyeknek tagjai egymás közt adtak el és vá^ sároltak mindent, amiből tizedfizetésre kötelezve voltak (v. ö. 14. lapl). D« amíg ebben a tekintetben a kicsinyességig lelkiismeretesek, — mondja Jézus, — addig elhanyagolják, elmellőzik azt, ami a törvényben a «súlyosabb», azaz a
