Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - Jézus Jeruzsálemben
147 7 8 9 10 11 12, 13 tek bele az elbeszélésbe. Jézus a hivatalosakkal Izráelt akarja példázni, a meghívással pedig Isten kegyelmének ismételt felkínálását. A követek a próféták, majd pedig a Keresztelő s — az evangélista nyilván ezekre is gondol, — az apostolok. Itt is újból kifejezésre jut, hogy Isten követei sokszor mártírsorsra jutnak, sőt az evangélista Jézus példázatát már az őskeresztyénség tapasztalatainak a ^világításában látja. Innét érthető az elbeszélésben az a mozzanat, hogy a király haragjában «elpusztítja», «kiirtja» a gyilkosokat és «városukat» felégeti. Ez nyilván Jeruzsálemnek 70-ben történt feldúlására vonatkozik. A továbbiakban azt olvassuk, hogy a hivatalosak vonakodása, «méltatlanná levése» nem akadályozza meg a menyegzőt. A király kiküldi szolgáit a «keresztútakra» (a görög kifejezés alapján egyformán lehet gondolni utca- és országút kereszteződésekre), és meghagyja nekik, hogy hívják a menyegzőre, «akiket csak találnak». Ennek a szolgák meg is felelnek s összegyűjtik a «jókat és gonoszokat» egyaránt. tHa a «hivatalosak»-at Izráelre, a választott népre kell vonatkoztatni, akkor azoknál, akiket a szolgák az útkereszteződésekről, tehát a legnagyobb forgalmú pontokról, ahol az átutazó idegenek fordulnak meg, gyűjtenek össze, nem lehet ugyanannak a népnek egy másik rétegére, pl. a szegényekre, kirekesztettekre gondolni. Így a példázatot főként Lukács hasonító példázatának önkénvtelen hatása alatt szokták magyarázni. Hasonló irányba mutat látszólag .a két fiúról szóló példázat is. Ebben ugyan nem egyik társadalmi osztály áCll a másikkal szemben, nem a «szegények» állnak szemben a gazdagokkal, hanem a keg3'esek a nyilvánvaló bűnösökkel. Máté szövege azonban nem ad okot ilyen irányú értelmezésre, itt inkább arról van szó, hogy amikor a választott nép «méltatlanná lesz», visszautasítja Isten hívását, akkor ez a hívás átmegy másokra, tehát más népekre. Ugyanezt tapasztalta az őskeresztyénség is. A pogánykeresztvén gyülekezetek létrejöttének feltétele és lehetősége legalább részben az volt, hogy Izráel visszautasította az evangéliumot. Az evangélista Jézus példázatát már ennek a tapasztalatnak a fényében látja. A záró szakasz arról szól, hogy a király vendégei közt talál egyet, akinek nincs «menyegzői ruhája». A régi Kelet szertartásos ünnepélyessége teszi érthetővé, hogy a király ezt a súlyos sértési nem hagyja megtorlás nélkül. A példázat olvasói és értelmezői sokszor igazságtalannak érezték, hogy a király az útakról begyújtott vendégsereg egyik tagjánál fennakad a menyegzői ruha hiányán. Azért a nehézséget igyekeztek II. Kir 10,22; Jel 19.8 alapján olyan szokás feltételezésével kiküszöbölni, amely szerint a király maga adta volna vendégeinek a menyegzői ruhát s ennek az egy vendégnek az lett volna a vétke, hogy a királytól ajándékozott ruhát nem fogadta el, ill. annak felvételét elmulasztotta. Ez az értelmezés azért is lett közkedvelt, mivel alkalmas volt arra, hogy biztosítsa az összhangot e példázat és a hit által való megigazulás tanítása közt. Erre a biztosításra annál inkább is szükség volt, mivel a példázat első és második része közt látszólag nincs összhang. Az első rész t. i. hangsúlyozza, hogy a királyi menyegzőn azok vehetnek részt, akiket a király oda hieghív. Ez azt jelenti, hogy isten kegyelmes hívása által jutunk el királyságába. Viszont, ha nem fogadjuk el az említeti magyarázatot, akkor a menyegzői ruhánál alig lehel másra gondolni, mini a «jó cselekedetekre», az erkölcsi magatartásra. Ennél fogva a példázat második része látszólag azt a tanítást foglalja magában, hogy jócselekedeteink, erkölcsi magatartásunk az üdvösség elengedhetetlen feltétele. Ez az értelmezés a példázat két része közt súlyos ellenmondást tételez fel. Azonban a fentebb említett, ill. feltételezett szokást, amely szerint a király ajándékozza vendégeinek a menyegzői ruhát, valójában sehol sem lehet kimutatni, az idézett íráshelyek sem beszélnek ilyen szokásról. Ehhez járul, 10*
