Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - Jézus búcsúja Galileától és útja Jeruzsálembe
125 17 18 19 2ü 21 22 23-35 35 nak kísérletük sikertelenségéről. Ez esetben t. i a gyülekezetnek, az egész egybegyűlt testvér-közösségnek kell még egyszer utoljára meginteni, megfeddeni, a bűnbe esett testvért és ily módon megkísérelni, hogy újból megnyerjék. Mert ha ez nem sikerül, akkor az illetőt úgy kell tekinteni, mint pogányságba esett zsidókat vagy a csak önmagukra s a pénzre tekintő vámszedőket. Az evangélista itt ismét beilleszti a megkötözés és oldozás hatalmáról szóló igét, amelyet első alkalommal (16,19) Péter apostolhoz intézve közölt. A jelen összefüggésben ez a mondás (értelmére nézve v. ö. 16, 19-nél, 113. lap!) arra tanít, hogy a gyülekezet nem marad magára, ha bűnbe esett tagjait fenyíti, hanem Isten segedelmére támaszkodhatik Ahol a gyülekezet az ige ítéletének s kegyelmének hirdetésével megkötöz, ill. feloldoz, az érvényes Isten előtt is. Fontos annak megállapítása, hogy a megkötözés és oldozás hatalmla e szerint a tanítványok testvér-közösségét, vagy világosabban a gyülekezetet illeti meg. (A «gyülekezet» azonban Jézus igaz tanítványainak testvér-közössége, de nem azonos a mi egyházi viszonyaink szerint szervezett «egyházközség»-ekkel!). Ez az evangéliumi keresztyénségben lehetetlenné tesz minden hierarchikus törekvést. A Péternek adott felhatalmazás (16,19) ennek az összefüggésnek a világításában nyer közelebbi, konkrét értelmezést. A megkötözés és oldozás hatalmát az a testvér-közösség nyeri el, amely imádságával állandóan Istenre tekint, Istenben él. Jézus még hozzáteszi, hogy ez a testvér-közösség már ott is megtalálható, ahol két testvér egyetértésre juL A tanítványok munkája csak akkor lehet eredményes, ha egymásl támogató, egyetértő munka. Az ilyen egyetértő munkából fakadó imádságnak adja Jézus az ígéretet, hogy meghallgattatásra talál Istennél. Ezt megokolja az a másik ígéret, hogy ahol ketten vagy hárman összegyülekeznek «Jézus nevében», azaz úgy, hogy a Krisztus neve közösségük alapja s a Krisztus szolgálatában van munkájuk célja, ott lesz ö is köztük. Jézus itt valószínűleg egy a zsidó írástudományban is közkeletű s több változatban ránk maradt mondást formál ál: • Ha ketten együtt ülnek s a Tóra igéi vannak köztük, úgy köztük időzik a sekhina (azaz az istenség)» (Pirke Aboth 3,2V Ahol a zsidó írástudomány a Tóra tanulmányozásáról beszél, ott Jézus az ő nevében összegyűlt tanítványokról szól, s ahol a zsidó írástudomány Isten jelenlétét ígéri, ott Jézus önmagát adja. Nyilvánvaló, hogy itt a megdicsőült Krisztus tér és idő feletti jelenlétéről van szó. Ebben pedig a tanítványok Isten jelenlétét tapasztalják meg. V ö Ján 10,30; Mát 28,20. A fejezet utolsó szakasza a tanítványok testvéri együttélésének, egymáson Iteljesített szolgálatának, valamint a kereső szeretetnek s a fegyelmezésnek végső falapjára világít rá, t. i. arra, hogy a tanítvány Isten irgalmasságából él s ennek folytán maga is irgalmasságot gyakorol. A szakasz kiindulópontja Péter kérdése, hogy hányszor kell felebarátunké nak megbocsátani. Péter úgy gondolja, hogy nagy számot mond, amikor hétszeri megbocsátást említ, hiszen a zsidó írástudók úgy vélték, hogy Isten is legfeljebb háromszor bocsát meg az embernek. Péter talán arra is gondolt, hogy ha a megbocsátást ismételten, feltétel nélkül gyakoroljuk, akkor veszélyeztetjük, hogy a vétkesek a bűnt komolyan vegyék. Ezzel szemben Jézus kötelezi a tanítványt, hogy «akár még hetvenhétszer is», tehát számhatárok nélkül, feltétlenül legyen kész állandóan a megbocsátásra. Ennek a követelésnek a megvilágítására szolgál a következő példázat. Benne ugyan nincs szó ismételt megbocsátásról s így első pillanatra azt lehetne gondolni, hogy semmi köze sincs Péter kérdéséhez, ill. Jézus feleletéhez, azonban a tanulság, amely a 35. vs.-ben szólal meg, mégis világosságot áraszt a Péternek adott feleletre, mivel a megbocsátásra való készség végső gyökerét Isten irgalmasságának végtelen nagyságában tárja fel.
