Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Bevezetés

Bevezetés. 1. Ar evangélium. Amikor a második század folyamán a keresztyén Egy­ház összegyűjtötte az evangéliumi iratokat, a Málé. Márk. I.ukács és János ne­vét viselő iratok elé azt az egy közös címet tette: <Evangéli'um». Az egyes iratok elé azután csak annyit tett címül: «Máté szerint», 'Márk szerint» stbi Két mozzanat érteti meg velünk, hogv ebben a mi számunkra feltűnő je­lenségben miről van szó. Egyfelől tudnunk kell, hogv az «evangélium» szó eredeti értelme szerint nem jelent evangéliumi iratot, hanem jelenti az Istea által készített üdvösség hirdetésének az örömhírét «Mi hirdetjük 'az eredeti szöveg pontosan azt mondja: «evangélizáljuk», vagyis «örömhírként hozzuk») nektek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte a mi gyerme­keinknek, feltámasztván Jézust». — mondja Pál apostol (Csel 13,32). Ami egy­kor csak az atyáknak adott ígéret volt, azt most Isten betöltötte, valóra vál­totta, mikor Jézust feltámasztotta a halálból. Az evangélium tehát Isten reánk irányuló, a halál hatalmából való megmentésünket munkáló üdvakaratának a végső kiteljesedése és az erről szóló igehirdetés. — Másfelől azonban már az elmondottakból következik, hogy az evangélium eredetileg egy. Nincsen «-több» vagy «más» evangélium, mert hiszen Isten üdvözítő akarata egy és egységes. Isten megmentő üdvakaratát Jézus Krisztusban nyilatkoztatta ki. Azért be­szélnek az újszövetségi írók «Jézus Krisztus evangéliumáéról (Márk 1, 1). vagy rövidebben «Krisztus evangéliumá»-ról (pl. Róm 15,9). azaz «a Jézus Krisztus­ról szóló evangéliumról». Közelebbről ez azt jelenti, hogy Isten Jézus igéjében, megváltói életmunkájában nyilatkoztatja ki minket üdvözítő akaratát. Az evangélium» szónak ez a röviden felvázolt tartalma mutatja, hogy mit jelent a fentebb említett közös «Evangélium cím a négy evangéliumi irat előtt Mind; a négy irat az egy és egységes evangéliumot, a Krisztusban történt váltságról szóló örömhírt tartalmazza és pedig úgy, amint azt Máté, Márk. Lukács és János előadták. Csak jóval későbben alakult ki az evangélium szó­nak az a jelentése, mely szerint avval az 0jtestámentomnak a Jézus történe­tét elbeszélő négy iratát jelöljük meg. 2. Máté evangéliumának keletkezése. A keresztyén gyülekezet megala­kulása óta állandóan hirdette «az evangélium»-ot és pedig hirdette egyrészt a kívülállóknak, másrészt pedig saját tagjainak Az Apostolok Cselekedeteiről írt könyv erre nézve több tanulságos példát ad, amikor rövid összefoglalá­sokat közöl pl. Péter apostol pünkösdi vagy a Kornéliusz előtt mondott be­szédéről. Az utóbbiban a következőket olvassuk: «Ti ismeritek azt a dol­got, mely lön egész Júdeában, Galileától kezdve, az után a keresztség után, me^­Ivet János prédikált. Mint kené fel Isten Szentlélekkel és hatalommal a názá»

Next

/
Oldalképek
Tartalom