Karner Károly: Halhatatlanság vagy feltámadás? (Győr, 1943)

II. „A lélek halhatatlansága."

32 b) Helyteleníteni kell azonban azt is, hogy akár igehirdetésben, akár egyébként valaki a lélek haláláról beszéljen és oktalanul durva támadással nekirontson a halhatatlanság egyháziasan átformált képzetének. Nem tudom, megtörtént-e ez valósággal, vagy pedig csak Harmati következtetéseiben fordul elő. Ha megtörtént, mindenesetre helytelennek kell mondani. Nemcsak azért, mert az ilyesféle kifejezés szükségképen félreértéseket von maga után híveink körében, ők nem gondolnak ilyen kifejezéseknél arra, hogy a halál fogalma az egyházi szóhasználatban mindenek előtt Isten ítéletére utal s hajlandók a kifejezést biológiai értelemben véve azt gondolni, hogy az illető lelkész tagadja a lélek valóságát. Ez pedig könnyen még nagyobb kárt okozhat Isten ítéletének a biblikus hirdetése és a feltámadás reménységének ébrentartása tekintetében, mint a lélek halhatatlanságának a képzete, ha azt a hagyományos színtelen egyházias (nem filozófiai) értelemben alkalmazzuk. c) A helyes keresztyén igehirdetésnek és tanításnak töretlen erővel kell érvényesítenie a Biblia üzenetét halálra, ítéletre és feltámadásra vonatkozólag. Híveinknek meg kel! hallaniok, hogy „mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt" és hogy önmagunkban nincs semmiféle olyan erőnk, amely biztosíthatná, hogy megálljunk az ítéletben és hogy a „halhatatlan" lélek sem biztosítéka az örökéletnek és feltámadásnak. Viszont éppen olyan nyomatékosan kell hirdetnünk, hogy „Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene". Luther arra figyelmeztet: „Aki Istenhez beszél, vagy akihez Isten — akár haraggal, akár kegyelmesen — szól, az igazán halhatatlan" (Weim. kiad. 43, 481, 32 kk.). Isten igéjében van számunkra örök élet (Ján. 6, 68), nem pedig a lélek halhatatlanságában. Ez legyen elég. Ahhoz a gazdag ajándékhoz képest, amelyet nekünk Isten nyújt igéje által, s annak az életnek a valóságához képest, melyet Isten munkál bennünk Szentlelke által s amelyre egykor feltámaszt majd bennünket ama napon, a „halhatatlanság" gyarló és vérszegény emberi elképzelés, örvendezzünk azon, hogy a mi Urunk feltámadott a halálból s nem hagyja a halálban az övéit.