Karner Károly: Halhatatlanság vagy feltámadás? (Győr, 1943)
II. „A lélek halhatatlansága."
21 ítélet és halál. Az egész ember bűnösségére utal a Bibliában, nevezetesen az Újszövetségben a•/. ítélet képzete is. „Elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet" (Zsid. 9, 27). „Mindnyájunknak meg kelt jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót vagy gonoszt" (II. Kor. 5, 10). Amit „testben" cselekedtünk, azért az egész ember felelős, mert a cselekvésnél el sem lehet választani egymástól a testet és a lelket: egyik sem tud a másiktól függetlenül, hanem csak a kettő együttesen cselekedni. Pál apostol arról ir, hogy „test és vér nem örökölhetik Isten országát" (I. Kor.. 15, 50). Ε szerint a kifejezés szerint az egész ember („test és vér), 1 2) tehát test és lélek együttesen kerül ítélet alá. Valóban, ahol a Szentírás ítéletről beszél, ott mindig az ember mint részeiben elválasztatlan és elválaszthatatlan egység kerül ítélet alá. S mi az ítélet? Miben konkretizálódik? Már a paradicsomi történetben Isten azzal fenyegeti meg az embert törvényének megszegéséért: „halálnak halálával halsz meg" (I. Móz. 2, 17 a régi Károli szerint). Azóta a Biblia és minden biblikus keresztyén gondolkodás szerint a halál „a bűn által" jött be a világra (Róm. 5, 12) és így az „a bűnnek zsoldja" (Róm. 6, 23). Ha tehát mi keresztyének halálról beszélünk, akkor az számunkra mindig sokkal többet mond, mint az életnek a megszűnését, a test életfunkcióinak az abbanmaradását. A halálnak ez a „biológiai" oldala csak egyik része és nem is a döntő mozzanat a halál fogalmában. A halál a biblikus értelme szerint Istennek végrehajtott ítélete. Ezért a Szentírás számára a „halál" fogalma nem is esik egybe mindig a földi élet végével, hanem találkozunk a „lelki" (vagy „szellemi") halál képzetével is (pl. Róm. 7, 10; Luk. 15, 32; Ef. 2, 5; Ján. 5, 24; I. Ján. 3, 14; Mát. 8, 22 stb.). A felsorolt helyeken az írás a halált nem képies vagy átvitt, hanem nagyon is konkrét értelemben használja; csak nem szabad megfeledkezni arról, hogy a halál a Biblia szerint nem esik mindig egybe a földi élet megszűntével. A „lelki" halál a Biblia ítélete szerint sokkat súlyosabb dolog, mint a „testi" halál. Nyilvánvalóan az egész testből és lélekből álló embert éri, noha életfunkciói még nem szűntek meg. Ez a halál végleges és megmásíthatatlan ítéletté lehet az emberen: ezt mondja Jel. 2, 11; 20, 6. 14; 21, 8 „második halál"-nak, mely, mint kárhozat, az egész embert, vagyis a testet és lelket egyaránt éri. 1 3) A „halál" tehát ebben a bibliai értelmezésben nem valami a természeti lét körébe tartozó jelenség vagy esemény, hanem olyan állapot, amely radikális ellentétben van a bibliai értelemben vett „élet"-tel, pontosabban az Isten által ajándékozott „örök élet"-tel. Éppen ezért a halál a bibliai gondolkodás — és hozzá") A „test és vér" kifejezés ószövetségi értelemben az egész embert jelöli meg és pedig mint gyarló, bűnös embert: a „vér" az ószövetségi gondolkodás szerint a „lélek" hordozója, ν. ö. V. Móz. 12, 23; III. Móz. 17, 14 (héber szöveg!); Köhler: Theol. d. AT's, 131. lap. 1 3) Ezt úgy látszik, Harmati sem vonja kétségbe, v. ö. a 17. lapon a Mát. 10, 28-ra utaló jegyzetet. Harmatinak azonban az egész „értekezésen" végighúzódó hibája, hogy a „halál" fogalmát egyszerűen „biológiai" értelemben veszi, —• akár a régi stoikusok, — s annak újszövetségi értelmével egyáltalán nem gondol. A „halál" bibliai fogalmához v. ö. Bultmann cikkét a K/«e/-féle „Theol. Wörterbuch ζ. NT ;'-ben, III, 7 kk„ kül. 15 k. lpk., és Cremer-Kögel: Biblisch-Theologisches Wörterbuch, 1911, 494 k. lpk.
