Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
II. rész. A keresztyén teológia - 4. fejezet. Az új alapvetés: a „modem teológia"
mindig csak ebben a személyes viszonyban „Isten". Az Istenhez való viszonyban tehát nem az az első mozzanat, hogy mi ismerjük az Istent, hanem hogy ismertetünk általa (1. Kor. 8, 3). Ez pedig pontosabban azt jelenti: Ö ismer minket mint a mi Urunk, mint minket teremtő és velünk rendelkező Isten. Ezért a hozzá való viszony a teremtménynek a függési, mégpedig feltétlen függési viszonya. Λζ új alapvetés kritikája Az új alapvetés nagy jelentősége és a reformáció gondolkodásához való kapcsolódása ellenére is fel kell azonban ismernünk azt az alapvető hibát, amely különösen két irányból került bele ebbe a koncepcióba. Ez a hiba hovatovább végzetessé vált ν a Schleiermacher által inaugurált teológiai munka egész irányvonalára. Az első hibaforrás abban a szubjektívizmusban rejlett, amelynek Schleiermacher a teológiát kiszolgáltatta. Amikor Sohleiermacher gondolkodásának a középpontjába a vallásos, ill. keresztyén tudatot: a „kegyességet" („Frömmigkeit" és „Frommsein") állította, mégpedig a „kegyes keresztyén érzület" („christlich fromme Gemütszustände") formájában, akkor nem az egyénnek, az egyes keresztyén embernek az egyéni kegyességére és hittudatára gondolt, hanem a keresztyén közösség, a gyülekezet és az egyház volt a szeme előtt. Azonban az egyént a hit kapcsolja hozzá a gyülekezethez és az egyházhoz. 2 7 Mivel pedig a hit mindig a személyes átélés formájában egzisztál és csak mint személyes átélés valóságos hit, azért a hangsúly természetszerűleg tolódik át az egyén személyes hitére és annak szubjektív, alanyi formáltságára. Ebben a körülményben pedig benne rejlik annak a veszedelme, hogy a hit és vele a teológia elszakad az egyháztól, vallásos-kegyes érzelmek és hangulatok, „élmények" sorozatává válik és ilyenekben szertefoszlik. Schleiermacher új alapvetése indította el azt az „élményteológiát", amely szubjektivizmusával a csőd szélére juttatta a teológiát. Az „élmény-teológia" számára t. i. az élménynek, a vallásos átélésnek a belső őszintesége lett a döntő, így másodrangúvá lett, hogy az Istenhez Krisztus által megnyitott út igaz-e. Az „élmény-teológiában" a kegyesség lett a döntő és mellékesnek minősült vagy legalább is másodrendűnek minő• sülhetett az átélés tartalma és tartalmi helyessége. Ezt a veszedelmet csak akkor kerülhette volna el Schleiermacher és a nyomdokain járó teológiai gondolkodás, ha a keresztyén hit a tartalmával együft szorosan hozzásimult volna a kinyilatkoztatásnak ahhoz az igéjéhez, amely az evangéliumban megszólít bennünket. A hit csak akkor tud megállni a 46