Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
II. rész. A keresztyén teológia - 4. fejezet. Az új alapvetés: a „modem teológia"
4. FEJEZET Az új alapvetés: a „modern teológia" Schlciermacher alapvetése A felvilágosodás kora óta a tudományos teológia kutató munkája különösen az írásmagyarázat és egyháztörténet irányában új lendületet kapott. Mivel azonban a hagyományos teológiai gondolkodás alappillérei Kant kriticizmusában összeomlottak, az egyébként erősen fejlődő történeti-teológiai kutatómunkának — a teológiai tudomány egész épületével egyetemben ·— új alapvetésre volt szüksége. A teológiának új, „modem" értelmezését előkészítette már a filozófiai kriticizmus is, azonban az csak a német idealizmus gondolatvilágában valósult meg. Több kísérlet közül Schleiermacher Frigyes {1768—1834), berlini teológiai professzor alapvetése emelkedett ki és vált a 19. század egész teológiai gondolkodása számára döntő jelentőségűvé. Schleienmaoher igen jelentős szerepet vitt a napoleoni háborúk után a német szellemi megújulásiban és mint filozófus is széleskörű szellemi befolyásra tett szert. Legjelentősebb azonban az a munkája volt, amelyet a teológiai gondolkodás terén végzett: joggal tekinthetjük őt a „modern teológia" atyjának és méltán nevezfték őt a teológia „reformátorának." Schleiermacher már első nagy feltűnést keltő művében, a vallásról szóló híres beszédeiben 1 5 szembefordult kora sekélyes racionalizmusával és elindította a vallásnak mélyebb, újszerű értelmezését. Nem tért vissza az orthodoxia gondolkodásához, sőt inkább elutasította annak racionális szupranaturalizmusát. A vallás nem azonosul a morállal sem, mint ahogyan azt a felvilágosodás gondolta, de nem is az a megfeszített erkölcsi cselekvés, mellyel a pietizmus az újjászületést megvalósítani akarta. Nem találja el azonban a vallás igazi lényegét az a gondolkodás sem, amely metafizikai rendszerré teszi, ahogyan azt különösen az ó-protestáns orthodoxia utolsó idejében megfigyelhetjük. Nem is keveréke a vallás az erkölcsiségnek és a dogmatikus-metafizikai tételeknek, hanem mindezeknél sokkal több: életünknek valami egészen sajátos alapmegnyilatkozása, amely egész életünket és valónkat egybefoglalja, amikor spontán módon feltör bennünk. A vallás érzületünkben gyökerreizik, ezt pedig meghatározza erkölcsi tudatunk, aminthogy viszont a vallásunk is meghatározza erkölcsi életünket. Mindez azonban még kevés a vallás lényegének a helyes megragadása szempontjából. Hogy vallásunk van és hogy vallásosak vagyunk, azt jelenti, hogy találkoztunk az Örökkévalóval és a Végtelennel, ?8
