Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
II. rész. A keresztyén teológia - 3. fejezet. A teológiai gondolkodás átalakulása a felvilágosodás kora óta
azt fogadja el belőle igazinak, amit értelmével megragad/ni, ill. igazolni tud. A · felvilágosodás a kinyilatkoztatást is ahhoz mérte, amit értelmünkkel fel tudunk fogni és meg tudunk érteni. Viszont a kinyilatkoztatásban és a vallásban általában minden babonának, legendának vagy a fantázia termékének minősül, amit az értelem nem tud elfogadni és a maga eszközeivel igazolni. Amikor a 18. századbeli felvilágosodás a keresztyén „vallást" a felvilágosult értelem ítélőszéke elé állította, egy meglévő és régi képzetet, a „természeti vallás" képzetét vette igénybe. Evvel a képzettel már ókori és középkori egyházi tanítóknál találkozunk s az az embernek a „veleszületett" istenhitét és vallását (ahogyan mondották „a természettől fogva keresztyén lelket" 1 1) jelölte meg. A természeti vallás képzete tehát eredetileg azt jelenti, hogy Isten a teremtéskor beleoltotta az emberbe az isten-tudatot, az Isten után való vágyódást, úgyhogy az emberi szív „nyugtalan, amíg meg nem nyugszik az Istenben". 18 Ezért a természetes ösztönünkkel mindig keressük és igyekszünk Istent tisztelni. A természeti vallás képzete ezen a ponton kerül kapcsolatban — természetszerűleg — a „természeti teológia" (a theologia naturalis) képzetével. A felvilágosult gondolkodás új értelmet adott a természeti vallás képzetének és vele együtt a theologia naturalis-nak is. A „természeti vallás" most az ember eredeti „vallása", amely a természetes istenismeretből folyik. A felvilágosodás során ez a — tulaj donképen sehol sem létező, hanem kigondolt — „természeti vallás" került a gondolkodás homlokterébe és lett a kinyilatkoztatott vallás mértékévé. A különféle népi és történeti vallásokat, — köztük a keresztyénséget is— a felvilágosodás úgy ítélte meg, hogy azok a „természeti vallás" egyedi, különleges formái, és változatai. „Az evangélium a természeti vallás új kiadása" „republication" = „új lenyomat", „új kiadás") 1 3 — mondta az egyik híres angol deista, Tindal (megh. 1733-ban.) Ha tehát a kinyilatkoztatás nincs összhangban a természeti vallással, akkor az utóbbinak kell az elsőt megvilágosítania vagy helyesebben az utóbbinak az eszméi szerint kell az elsőt értelmezni. Mert az értelem az ember egyetlen képessége, amely alkalmas mindennek, tehát a kinyilatkoztatásnak is a megítélésére. A természeti vallás így „észvallássá" lesz. Ez a felvilágosult észvallás pedig redukálódik az Isten, a lélek és a halhatatlanság eszméire. Látnivaló, hogy a természeti vallás, ós még inkább az észvallás képzete magában véve is aláásta a Szentírás isteni tekintélyét, amely pedig a 16. és 17. század közgondolkodása (nemcsak teológiája) számára minden vitán felül állott. Ugyanakkor más irányból ásta alá a Szentírás tekintélyét a történeti kutatás. Ez alakította ki azt a történeti szemléletet is, amely élesein szembe1 Bevezetés a teológiába. 33
