Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

II. rész. A keresztyén teológia - 2. fejezet. A keresztyén teológia hagyományos értelme

azt is jelenti, hogy Istent igazán és teljesen csakis Ő maga, az Ö Szentlelke ismeri. A régi dogmatikusok Istennek ezt az önmagára vonatkozó tökéletes istenismeretét nevezték „theologia archetypos"-nak. Ehhez azonnal hozzá kell tennünk: eredetileg Isten az embert az Ö „képére és hasonlatosságára" teremtette. Az Istennek ez a „képe", az „imago Dei", melyet az ember a teremtésben nyert el, éppen az Isten ismerete volt, mégpedig olyan isten ismeret, amely „az isteni bölcseséggel egyazon formájú" (cognitio Dei, sapientiae divinae conformis) volt. Ezt az eredeti és tökéletes istenismeretet, az imago Deit azonban az ember a bűnesetben elvesztette. Viszont amikor a keresztyén ember újjászületik és felöltözi az új embert, akkor Isten Kol. 3, 10 szerint megújítja őt „Teremtőjének képe szerint való [isteniismeretre". A halál felé haladó, „úton levő" keresztyén embernek a kinyilatkoztatáson alapuló istenismerete, teológiája tehát nem eredeti, hanem csak származtatott istenismeret, vagy ahogyan a régi dogmatikusok mondották: „theologia ectypos". A kinyilatkoztatást Isten éppen azért adja az embernek, hogy megismerje őt olyannak, amilyen ö valójában. Amíg istenismeretünk, mely saját képességeinkre támaszkodik (tehát a theologia naturalis), állandóan ki van téve a tévedések sorozatának és önmagában is fogyatékos, hiányos és az üdvösséghez elégtelen, addig a kinyilatkoztatásban Istent úgy ismerjük meg, amilyennek ő maga akarja magát megmutatni és amilyen, áll. aki ő valóban. Így tehát a theologia ectypos is valóságos, és helyes istenismeret, noha csak származtatott jellegű a bűneset, előtt megvolt első és tökéletes istenismerethez képest. Az élet útján haladó, bűnös ember teológiáját (a „theologia viatorum"-ot) saját Istent kereső képességünknek a fogyatékossága teszi alázatossá, de egyúttal Isten kinyilatkoztatásának a jósága háladatossá is Isten iránt. 3. Ezzel összefügg már a harmadik mozzanat is. A keresztyén teológiának mint a kinyilatkoztatáson alapuló tudománynak szükségképen egyházias jellege van. Az a teológia, amelyről a régi görögök beszéltek, költőknek és jósoknak, majd pedig az egyéni gondolkodás útjain járó egyes filozófusoknak az istenismerete volt: ennek a teológiának nem volt semilyen szerves kapcsolata a görög polis („város-állam") vallásos jellegével és szervezetével. Még ha a teológiai „bölcselkedés" a görögöknél természetszerűleg alá is támasztotta a pogányságot, vagy ha ellenkezőleg a filozófiai felvilágosodás és annak során a filozófia racionalista teológiája nagy mértékben elő is segítette a görög vallásos gondolkodás szétesését, mindkét esetben áll az, hogy e mögött a „teológia" mögött nincs semmiféle olyan közösség, amely hasonlítható volna az egyházhoz. A keresztyénségben vi29