Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

I. rész. „Teológus" és „teológia" - 3. fejezet. A teológia és a hit engedelmessége

ként éljen, hanem mindig keresi azokat, akik ugyanabban a kegyelemben részesültek, ugyanúgy él Krisztus szolgája is a gyülekezetben. Nem él a gyülekezet fölött, nem is ura annak. Hanem benne él a gyülekezetben, örvendező társa azoknak, akik mindennap bőségesen megtapasztalják, hogy „jó az Ür, örökkévaló az ő kegyelme" (Zsolt. 100, 5). Hiszen valójában nem is szolgálhat másként a megbékélés evangéliumával, mint csak úgy, hogy a gyülekezetben maga is részese ennek az evangéliumnak. Mégpedig úgy él a gyülekezetben, mint az apostol, aki azért keresi fel a római gyülekezetet, hogy „valami lelki ajándékot közölhessen vele", de ugyanakkor ő maga is „fel akar buzdulni" a gyülekezettel együtt „egymás hite által" (Rm. 1, 11—12). Nekünk is fel kell buzdulnunk és erősödnünk egymás hite által, így él benne Krisztus minden szolgája az istentiszteleti életben, erősödik kiváltképpen is az Űr szent vacsorája által. Ezért nincs neki olyan „magánélete", amelyhez a gyülekezetnek ne volna joga és köze, de nincs neki olyan magán-íkeresztyénsége sem, melyet nem a gyülekezetben, hanem attól függetlenül vagy esetleg a gyülekezetnek csak egy kisebb csoportjában él. Pál apostol arra int: „Szüntelen imádkozzatok!" (1. Tessz. 5, 17 ;v. ö. Kol. 4, 2). Azt szokták mondani, az imádság a lélek lélekzetvétele. Ez áll minden egyházi szolgálatban állóra is. Imádság nélkül nincs igazi kegyes élet. Az imádkozást pedig tanulnunk és gyakorolnunk kell.

9 Ahogyan gyakorolnunk kell természetes tehetségeinket és képességeinket, úgy kell gyakorolnunk magunkat a lelki életben is, hogy az el ne satnyuljon, tehetségeit és képességeit el ne veszítse, hanem inkább egyre jobban kifejlessze. Az imádság a lelki élet gyakorlásának egyik legfontosabb segítője: minél jobban gyakoroljuk, annál jobban megismerjük az imádkozás erejét és áldásait. „Boldogok, akiknek szivök tiszta, mert ők \az Istent meglátják" mondja Jézus (Mt. 5, 8). A tiszta szív Istennek egyik legdrágább ajándéka. Ezért könyörgünk a zsoltárköltővel: „Tiszta szívet teremts bennem,..." (Zsolt. 51, 12). A szívnek a tisztasága a tiszta érzület, a tiszta akarat, a tiszta gondolatok, melyeket nem szennyeznek be a tisztátalan indulatok. Ezekhez hozzátartozik, hogy a tiszta szív tiszta beszédben (Kol. 4. 6) és tiszta cselekedetben mutatkozzék meg. Az igazi, szívbeli tisztaság a lelki szelídség (Mt. 10, 16), az az „Istentől nyert szentség és tisztaság", mellyel az apostol forgolódik gyülekezeteiben (2. Kor. 1, 12). Az erkölcsi életnek a tisztasága minden egyházi szolgálatnak és a szolgálatra készülésnek is egyik alapfeltétele, nélkülözhetetlen velejárója. A reformáció egyik nagy ajándéka, hogy 20