Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
III. rész. A teológiai tudományok - III. szakasz. A rendszeres teológia - 4. fejezet. A keresztyén etika
vény. A filozófiai etika azt fejti ki, hogy az ember hogyan értelmezi a saját egzisztenciáját. A keresztyén etika — noha más alapról indul el — ugyancsak az ember, pontosabban a keresztyén ember erkölcsi életével foglalkozik. A keresztyén etika azonban nem közelíti meg feladatát olyan módon, hogy leírja az újjászületett keresztyén ember erkölcsi magatartását. Az ilyen eljárás vagy elszakadna a valóságtól és az etikai „eszményt" írná le, vagy célját tévesztené, mert a leírt valóság nem mutatná meg a keresztyén erkölcsi magatartás tulajdonképeni értelmét. De a keresztyén etika akkor sem tudja feladatát megközelíteni, ha a törvénynek, mint Isten kinyilatkoztatott követelő akaratának a fogalmát veszi alapul. A keresztyén erkölcsi magatartás nem vezethető le egyszerűen és közvetlenül az Isten törvényéhez való viszonyulásból: ha ezt cselekednénk, akkor visszaesnénk a „törvényvallásba" és megfeledkeznénk annak az Istennek a megváltó kegyelméről, aki a Szentlélek ajándékával újjá formálja életünket. A keresztyén etika csak úgy közelítheti meg feladatát, ha a keresztyén ember magatartásának rajzában mindig figyel arra, hogy azt Isten megítéli. 5 8 2. Az erkölcs elválaszthatatlanul hozzátartozik emberi egzisztenciánkhoz. „Erkölcs"-nek mondjuk, legáltalánosabb értelemben már a szokást és szokásjogot is, pontosabban azt a szokást, amely valamely közösségben érvényes. „Erkölcs"-ről tehát az ember nemcsak a keresztyén hithez vagy általában a valláshoz való viszonyban tud. Van a vallástól független erkölcsiség is, — bár általában úgy szokott lenni, hogy az erkölcsi tudat bele van ágyazva a vallási tudatba és az erkölcsi cselekvés valamilyen formában rendszerint kapcsolatban van az istenhittel. Korán jelentkezik az embernél a reflektáló kérdés: „mit cselekedjem", ill. ^hogyan cselekedjem?" Ez a kérdés pontosabban nemcsak azt jelenti: „Mit cselekedjem azért, hogy cselekedetem elérje szándékolt célját?", hanem azt is: „Mit cselekedjem, hogy cselekedetem — magam és mások megítélése szerint — helyes legyen?" Ugyanakkor ez a kérdés jelenti ezt is: „Hogyan cselekszem helyesen?", t. i. úgy, hogy cselekedetemet igazolni tudom magam előtt és mások előtt, ill. mások (vagy az istenség) azt elfogadja helyesnek. Mindezek mögött a kérdések mögött ott rejtőzködik a nagy kérdés: „mi jó?" Amikor az ember erre a kérdésre tudatos és — adott esetben — autonom feleletet keres, akkor születik meg az erkölcstan. Az európai szellem történetében ez a kérdés szólal meg elemi erővel Sokratesnél, akit Hegel joggál nevezett „az erkölcstan feltalálójának" („Erfinder der Moral"), pontosabban megalapozójának. Abban a reflexióban, mellyel az ember az emberi alapkérdésre keresi a feleletet, benne van annak a tudata, hogy a kérdésre nyert fele172