Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
III. rész. A teológiai tudományok - III. szakasz. A rendszeres teológia - 2. fejezet. A rendszeres teológia alapjellege
igazság-igényt is annak belső előfeltételei szerint, tehát a hitnek az előfeltételével kell megvizsgálnia. A kinyilatkoztatás tehát nem igazolja ugyan magát az értelem előtt, de meggyőzi értelmünket is, azt foglyává teszi (v. ö. 2. Kor. 10, 5). így válik a rendszeres teológia az egyház funkciójává: az egyház, mint a hívők gyülekezete ragadja meg a kinyilatkoztatást, részesül Isten kegyelmében és vizsgálhatja meg egyedül a hit feltétele mellett a kinyilatkoztatásban rejlő igazság-igényt. A kinyilatkoztatásban és a hitben rejlő igazság-igény azonban azt is jelenti, hogy a rendszeres teológia a keresztyén tanítást a maga összefüggésében fejti ki. Ez más szóval azt jelenti, hogy a rendszeres teológia a keresztyén tanítást mint igazságot & maga összefüggésében tárja fel és állandóan szem előtt tartja azt a kérdést: mit miért tanít az egyház és mi hitének az alapja? Noha sem Isten, sem a kinyilatkoztatás nem lehetnek „tudományos", vagyis logikai-értelmi demonstráció tárgyai, a rendszeres teológiának mégis úgy kell számot vetni a kinyilatkoztatásban és a hitben rejlő igazság-igénnyel, hogy a saját előfeltételei közt veti fel a kinyilatkoztatás kérdését: mi annak a valósága, hogyan viszonylik más vallásokban jelentkező kinyilatkoztatáshoz es annak hasonló igényéhez, hogyan viszonylik a világnézetekhez, a különbeni emberi ismeréshez (tudományhoz), stb. Amikor a rendszeres teológia a keresztyén tanítást és vele sgyütt a kinyilatkoztatás és a hit igazság-tartalmát a maga összefüggésében fejti ki, 5 4 akkor ez azt jelenti, hogy azt megalapozva, arról indokoltan számot adva tárja a gyülekezet elé. Tanítás, tanubizonyságtétel és szubjektivizmus Amint mondottuk, a rendszeres teológia a keresztyén tanítást úgy fejti ki, hogy a kinyilatkoztatás igazság-igényét megvizsgálja, és hogy ez az igény érvényesüljön is. Amikor a rendszeres teológia így közelíti meg feladatát, akkor ez azt is magában foglalja, hogy az egyházi tanítást nem fejtheti ki tisztára leíró módszerrel. Leíró módszer volna az, ha ténymegállapításként rögzítené azt, amit az egyház — a hitvallásaiban, az igehirdetésében, stb. — tényszerűen tanít. Ezt a leíró módszert alkalmazza a szimbolika. A rendszeres teológia feladata azonban éppen az, hogy necsak tényszerűen állapítsa meg, mit tanít az egyház, hanem hogy továbbmenve megvizsgálja azt is: mit kell az egyháznak tanítania, hogy tanítása helyes, t. i. igaz legyen. Éppen a helyes tanítás kérdésének ez, a felvetése különbözteti meg a rendszeres teológiát a szimbolika történeti jellegű tájékozódásától. A rendszeres teológiának tehát az a sajátossága, hogy az egyház tanítását nem történeti szempont alatt, hanem a maga 164
