Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

III. rész. A teológiai tudományok - II. szakasz. Az egyháztörténeti teológia - 5. fejezet. Az egyház egyes életmegnyilvánulásainak a története

mába. A dogmát az egyház leginkább vezető keresztyének, főként teológusok vagy egyéb egyházi szolgálatban álló vezetők indítására rögzíti és így az már rögzítésekor is benne van a saját kora vallásos és szellemi életének az összefüggésében. Ez hozza magával, hogy a dogmának már kihirdetésekor és az egyház további története folyamán is története van, maga is változásokon mehet és megy is keresztül. Ennek a történetnek a feltárása ugyancsak a dogmatörténet feladata. Ha az egyház tanalkotása az egyház hitvallásának a megállapításakor lezáródik, akkor a dogmatörténet az egyházi tanalkotás lezárásával a maga munkáját is befejezi. Ez az értelme annak, hogy a dogmatörténeti tárgyalás a dogma kialakulását az egyház kezdetétől fogva a keleti egyházban az ú. n. 7. egyetemes (niceai) zsinatig (787), a római katolikus egyházban a vatikáni zsinatig (1870), az evangélikus egyházban a Liber Concordiae megalkotásáig (1580), a református egyházban pedig a dortrechti zsinatig (1619) kíséri figyelemmel. A katolikus egyházra nézve ez szemléletmód legújabban annyi változást kell, hogy szenvedjen, hogy most már beletartozik a katolikus dogmaalkotásba Mária „mennybemenetele" dogmája is. Az említett szemléletmód a dogmatörténet egyik legkiválóbb művelőjének, Harnacknak a művében érvényesül. Más felfogás szerint a dogmatörténetnek ki kell tágulnia a keresztyénségnek mintegy a „szellemtörténetévé", mert a dogma a keresztyénség kinyilatkoztatás-tartalmát fejezi ki fogalmilag s a dogmatörténetnek azt kell végigkísérnie a keresztyénség történetén, hogy az egyház a különböző korokban hogyan ragadja meg és fejezi ki az isteni kinyilatkoztatás tartalmát. A dogmatörténetnek mint történeti teológiai tudományágnak a kialakulása a 18. század végétől fogva figyelhető meg: kialakulása szorosan összefügg a felvilágosodás korának gondolkodásával. Jelentősége azóta fokozatosan nőtt s virágzása szorosan összefügg a történeti szempont érvényesülésével a teológiai gondolkodásban. Innét érthető, hogy a" dogma történetet szívesen művelték a modern teológia gondolatkörében. Palrológia, patrisztika és teológiatörténet A dogma története szorosan összefügg az egyházi irodalom, főként pedig a teológia történetével Mivel pedig a dogma alapvető kialakulása az egyházi ókor idejére esik, azért a dogmatörténet szempontjából különösen fontos az ókofi egyházi irodalomnak és teológiának a története. Az ókori egyházi íróknak, az „egyházi atyák"-nak az életét és iratait tárgyalja a patrológia. A patrológia feladatát úgy végzi el, hogy egyfelől számon veszi az ókori egyházi írók életére vonatkozó adatokat s azokat lehe154