Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - II. rész - 1. szakasz. 4,1-5,14. Hódolat Isten és a Bárány előtt a mennyei istentiszte-letben

4 5 6 tervét keresztülvigye. Ezért „sír" a látnók. Valóban: ha Isten önmagának és saját „boldogságának" élne, anélkül, hogy irányítaná a történelem menetét és nem gondoskodnék üdvtervének megvalósításáról, a világ folyását pedig, valamint emberek és népek sorsát a szabadjára engedné vagy kiszolgáltatná az istenellenességnek, a bűn gonoszságának és a gonosz hatalmaknak, akkor szörnyű „vak sors" és ennél még rosszabb, ti. az önmagukat kölcsönösen felemésztő gonosz hatalmak tombolása jutna feltartózhatatlanul uralomra. Aki Istenbe vetett hit nélkül nézi a történelem folyását, emberek és a világ dolgait, kénytelen ilyen „vak sorsot" látni abban, hacsak nem idealizálja azt és el nem kendőzi emberi sorsok és a történeti élet alakulásának valóságát. De a látomás szerint nincs így. A huszonnégy vén közül az egyik megszólal és meghirdeti azt, ami különben hihetetlen: „Győzött a Juda törzséből való oroszlán (1. Móz. 49,9), Dávid sarja (Ezs. 11,10)". „Győzött", mert úrrá lett az istenellenes hatalmakon és letiporta őket. János nem a Názáreti Jézust, mint történelmi alakot említi, nem is a gyülekezetekben akkor már személynévként használt „Krisztust", hanem azokat az ószövetségi megjelöléseket alkalmazza, amelyeket az egykorú zsidóság az eljövendő messiásra vonatkoztatott (vö. Juda Testamentoma 24,5; Rm. 15,12).

1

3 Mindkét megjelölés a diadalmas erőt, a minden bűnt és gonoszságot felszámoló hatalmat emeli ki a messiás művéből. Ez teszi őt alkalmassá, hogy isteni küldetésében felnyissa a könyvet és megvalósítsa az Istentől elhajlott emberiség történetében Isten örökkévaló üdvakaratát és ellenségei tombolása közben is biztonságosan vezesse Isten népét. „És láttam": ezek a szavak a látomás új képét vezetik be. Egyszerre láthatóvá válik az Isten trónját körülvevő élőlények és vének körén belül — tehát „a trónon belül" — a Bárány. János ismét jelképpel nevezi meg Jézust éspedig azzal a jelképpel, amely az adott összefüggésben a legjobban fejezi ki isteni küldetését és rendeltetését. A bárány mint áldozati állat fontos szerepet töltött be a jeruzsálemi templom kultuszában, részben mint a páskabárány, melynek a zsidó gondolkodás engesztelő jelleget tulajdonított, részben a reggel és este bemutatott bárányáldozat alakjában.

1

4 A jelkép alapjául itt valószínűleg Ezs. 53,5-7 és a páskabárány összekapcsolt képzete szolgál. A páskabárány Krisztusra vonatkoztatott képzetével egyebütt is 1

3 „Isai gyökere", ill. helyesebb fordítás szerint „gyökérhajtása" vagy „sarja" (Ezs. 11,10) már a zsidóságban messiási névvé lett. A Jel. szerzője ezt a megjelölést a gyülekezet számára a könnyebb érthetőség kedvéért változtatta a „Dávid sarjára", (Jel. 22,16). — Hogy 1. Móz. 49,9-et a Jézus korabeli zsidóság a messiásra vonatkoztatta, azt a kumráni leletekből is tudjuk. Vö. Dupont— Sommer—Müller: Die essenischen Schriften, 1960, 340 és k. lpk. 1

4 A „bárány" szónak a Jel. görög szövegében mindig az arnion felel meg, talán Jer. 11,19; 27,45 (LXX) szövegéhez alkalmazkodva. Viszont a LXX egyébként, valamint Jn. 1,29; Csel. 8,32; 1. Pt. 1,19 az amnos szót alkalmazzák. Az arnion a fiatal, vadállatoknak kiszolgáltatott, védtelen bárányt jelöli meg. Lehet, hogy a szerző az arnion szót azért választotta, hogy hangsúlyozza: olyan Megváltóról van szó, aki Ezs. 53,5-7 értelmében ellenállás nélkül vállalta a kereszthalált. 84