Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)
FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - I. rész. 2,1-3,22. Krisztus üzenetei a hét kisázsiai gyülekezethez
5 6 3,1 2 3 4 merf méltók rá. / A/ci győz, azt így öltöztetem fehér ruhába. Nem törlöm ki nevét az élet könyvéből, sőt inkább megvallom nevét Atyám és angyalai előtt. / Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. Szárdisz Tiatirától délkeletre feküdt. Valamikor Lydia fővárosa volt, itt székelt Krözus (Kr. e. 560 táján). Utóbb, perzsa uralom alatt elvesztette jelentőségét, s római uralom alatt is elég jelentéktelen maradt. Kr. u. 17-ben súlyos földrengés pusztította el, de — jórészt Tiberius császár adományából — újjáépült. A gyülekezet keletkezéséről nem tudunk semmit, létezéséről ez az üzenet az első híradás. Akárcsak a laodiceait, úgy a szárdiszi gyülekezetet sem dicséri meg Krisztus. Mégis az üzenet hagy a gyülekezet számára némi reményt, mert tagjai közt vannak néhányan, „akik nem szennyezték be ruhájukat". Krisztus úgy szól a gyülekezethez, mint „akié Isten hét lelke" (1,4) és „a hét csillag" (1,16). Mindkét megjelölés Krisztus isteni hatalmára és méltóságára utal, részben úgy, hogy rendelkezik Isten angyal-követeivel (5,6), akik a gyülekezetekben és az emberek közt Isten végzéseit keresztülviszik, részben úgy, hogy Ura a gyülekezeteknek, az egyháznak, mint Isten népének. Isten Lelkének erejével Krisztus belelát a gyülekezet igazi valójába. Látja és tudja, hogy a gyülekezet látszata és igazi valója éles ellentétben áll egymással. Kifelé élettel teltnek látszik, holott valójában „halott", nem járja át újjáteremtő erővel Isten Lelke. De akihez Krisztus szól, azt élteti is. Ezért hangzik a gyülekezet felé a felszólítás, sőt parancs: ébredjen fel, sőt mintegy „nyissa ki szemét", lássa és értse meg való helyzetét, „legyen ébren" és erősítse tagjai közül azokat, akik már-már halófélben vannak. Az éber vigyázás, mint állandó készenlét, mellyel a gyülekezet várja Urát, alapvető a keresztény élet számára, nélküle a gyülekezet elsorvad, elhal (Mk. 13,34; 14,38; Mt. 24,42). E nélkül az éberség, a Krisztusra tekintő készenlét nélkül a gyülekezet „cselekedetei", magatartása nem „tökéletes", mert nem teljesedik ki Istennek tetsző és neki szolgáló életté. Ezért emlékezteti az üzenet a gyülekezetet az evangélium ajándékára, melyet alapításakor kapott. Akkor a szeretet első fellángolásával hallgatta az örömhírt. Most azt az ajándékot kell megtartani és visszatérni ahhoz az „első szeretethez". Krisztus éles fenyegetéssel igyekszik felrázni a gyülekezetet. A hanyag és hűtlen szolgákat a hazatérő gazda büntetéssel sújtja (Mt. 24,45-51). Az Emberfia-Krisztus pedig olyan hirtelen, váratlanul lepi meg a hűtlenné lett gyülekezetet, mint ahogyan a tolvaj lepi meg a gyanútlan alvókat (Lk. 12,39; 1. Tess. 5,24; 2. Pt. 3,10). De nem az egész gyülekezet lett hűtlenné: vannak tagjai, „akik nem szennyezték be ruhájukat", vagyis megtartóztatták magukat, nem engedtek a kísértéseknek, nem szakadtak ki a Krisztussal való életközösségből és ezért jutalmul kapják, hogy majd Krisztussal a megdicsőültek „fehér ruhájában" járnak (4,4; 6,11; 7,9.13). Közkeletű volt az a felfogás, hogy mennyei lények (pl. angyalok Mk. 16,5; Csel. 1,10; vö. Mk. 9,3) ragyogó fehér „ruhában", azaz isteni dicsőségbe öltözött megdicsőült testben ragyognak. 68
