Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)
FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - I. rész. 2,1-3,22. Krisztus üzenetei a hét kisázsiai gyülekezethez
amikor Jel. keletkezett, érte el a Kr. u. 1. században csúcspontját (vö. ehhez 13,15 magyarázatát is!). Az ókor leghíresebb kegyhelyei közé tartozott az efezusi évszázados Artemis- (latinul Diana-) templom, mely Csel. 19,23-40 elbeszéléséből is ismeretes. Efezus büszkén viselte e templom „patrónusának" (görögül: neókoros, Csel. 19,35) a címét. Efezusban jelentős zsidó gyülekezet is volt. Pál apostol második missziói útján tartózkodott először rövidebb ideig a városban (Csel. 18,18-21), majd azt tette harmadik missziói útjának központjává. Ekkor több, mint két évet töltött ott (Csel. 19). A Demetriosz által szított zendülés miatt azonban kénytelen volt a városból távozni. Emiatt az általa alapított gyülekezetnek is nehéz helyzete lehetett. Utóbb valószínűleg Timóteus állt a gyülekezet élén. (1. Tim. 1,3). Jeruzsálem bukása után a hagyomány szerint több ismert palesztinai keresztény vezetőember (pl. János apostol, Fülöp) költözött Efezusba. Ekkor Efezus a legfontosabb keresztény központtá lett. Állítólag itt volt eltemetve Mária, Jézus anyja is. Mindez az 1. század végén kiemelkedő jelentőséget biztosított az efezusi gyülekezetnek nemcsak a kisázsiai gyülekezetek közt, hanem azokon túl az egész római birodalomban is. Talán ennek a bizonyítéka az is, hogy itt is hozzá szól az első üzenet. 2,1 Az üzeneteket ünnepélyes „Ezf mondja . . ." vezeti be. Ez a kifejezés a régi keleti uralkodók, pl. a perzsa nagykirályok rendeleteinek a jellegzetes stílusformája. így vezetik be ószövetségi próféták is sokszor Istennek kinyilatkoztatásában közölt igéit (pl. Arnos 1,6 stb., az Újszövetségben vö. Csel. 21,11). Az efezusi és többi gyülekezethez intézett üzenetekben ez a bevezető mondat az isteni kinyilatkoztatás igényével szólal meg. Ezt a szabályosan ismétlődő kezdést az Emberfia-látomásból (1,9-20) vett egy-egy, az illető gyülekezet helyzetére vonatkoztatott Krisztus-megjelölés teszi teljes mondattá. Ebben az üzenetben az az Emberfia-Krisztus szólal meg, aki „a hét csillagot tartja jobbjában" és „a hét gyertyatartó közt jár." Mindkét megjelölés hangsúlyozza, hogy a megdicsőült Krisztus ura a gyülekezeteknek, tőle függ létük, akaratának, igéjének kell engedelmeskedniük, ha az ő gyülekezetei akarnak maradni. De — s ez is beletartozik e kettős megjelölésbe — Krisztus oltalmazza is gyülekezeteit és kegyelmének ajándékaival erősíti, „győzelemre" viszi őket. Ehhez a bevezető mondathoz képest alakulnak az üzenet további szerkezeti elemei: először a gyülekezetek életében a dicséretes, azután a kifogásolt mozzanatok felsorakoztatása, végül az intelem és az ún. „győztes-ige". 2-3 „Tudom cselekedeteidet": a „cselekedetek" ószövetségi szóhasználatra emlékeztető hangsúlyozása átfogóbb jelentőségű a gyülekezet életének jellemzésére, mint ahogyan mi szoktunk „cselekedetekről", főként mint egymástól többé-kevésbé független egyes tettekről beszélni. A „cselekedetek" az egész életfolytatást foglalják egybe éspedig mint egységes alapmagatartás konkrét megnyilatkozását. A megdicsőült Krisztus, mint a gyülekezetek Ura ilyen értelemben ismeri a gyülekezetek „cselekedeteit", tehát életüket, belső és külső élethelyzetüket, naponkénti tevékenységüket, hitüket és vallástételüket, hétköznapjaikat és ünnepeiket. Ezt az üzenet négy mozzanattal világítja meg. Az első a gyülekezet „fára57
