Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - I. rész. 2,1-3,22. Krisztus üzenetei a hét kisázsiai gyülekezethez

I. rész 2,1-3,22. Krisztus üzenetei a hét kisázsiai gyülekezethez A következő két fejezet azt tartalmazza, „ami [most] van" (1,19). Ez Krisztus ún. hét „levele" vagy helyesebben üzenete az Asia provincia hét, 1,11-ben felsorolt gyülekezetéhez. Az üzeneteknek nincs levélformája, nem is voltak sohasem egyes, a címzett gyülekezetekhez elküldött iratok, hanem mindig a Jel. szerves részei voltak. Ezért téves a „levél" megjelölés, helyesebb „üzenet"-ről beszélni. Az üzenetek konkrét történeti helyzetben szólnak konkrét gyülekezetekhez, de az egyes gyülekezetekben nagyjából egyforma gyülekezetet tételeznek fel. A gyülekezetek már átesnek az üldözés és megpróbáltatás tűzkeresztségén. Bár az üldözés nem volt nagyon súlyos, mégis követelt vértanút (2,13). A végső nagy, eszkatológikus megpróbáltatás még hátra van: az üzenetek egyik főcélja, hogy a gyülekezeteket erre előkészítse (2,10) és hirdesse nekik Krisztus közeli eljövetelét (3,11). Ugyanakkor a gyülekezetek életét állandóan veszélyeztetik belső és külső kísértések, „hamis tanítás", mint letérés Krisztus követésének útjáról (2,14-15), a pogányokkal való együttélés pedig mint csábítás Krisztus megtagadására és elvilágiasodásra (2,20) vezet. A gyülekezetekről az üzenetek prófétai, nem szociológiai helyzetképet adnak. Az egyes üzeneteket nem részletezik, inkább csak utalnak egyes mozzanatokra, úgyhogy az utalásokból és célzásokból alig-alig tudunk megbízható következtetéseket levenni a gyülekezetek konkrét viszonyaira nézve. Noha Krisztus az üzeneteket egyes gyülekezetekhez intézi és számításba veszi azok körülményeit, az egyes üzenetek éppen úgy, mint azok összessége — beleágyazva a Jel. könyvének egészébe —, az egész egyházhoz szól. Az üzenetekben elénk rajzolódik a mindenkori gyülekezet és egyház képe is. Innét van, hogy némely magyarázó ebben a két fejezetben megjövendölve látta az egyháznak Krisztus feltámadása óta eltelt egész történetét. Bármily hamis szemlélet is az, amely az egyes üzenetekben egyes egyháztörténeti korszakok jellemző vonásait véli felfedezni, annyi igazság mégis van benne, hogy Krisztus igéje tükörré válik a legkülönbözőbb korokban a gyülekezetek és az egyház számára. Az egyház felismerheti az üzenetek igéjében Ura kegyelmét és ajándékát, az alapvető veszedelmeket, amelyek megkörnyékezik vándorútján és mindazt, amit meg kell tartania, hogy szolgálatát híven teljesítse, a „nemes harcot" megharcolja, e világban és e világ javára éljen, de mégse világiasodjék el, hanem hű maradjon Urához. Az üzenetek egységes felépítést mutatnak. A bevezető mondatban Krisztus megnevezi magát, de nem névvel, hanem az Emberfia-látomásból vett egyik mozzanattal, amely az üzenet folyamán vonatkozást kap a megszólított gyülekezetre. Ezután Krisztus rendszerint kiemeli, a gyülekezet életéből, amit 55