Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - 1,4-20. Bevezetés

zésénél számba vette Ezs. 11,2-t is. Ezért amikor János a „hét lelket" említi, ezzel nemcsak az Isten és vele együtt Krisztus rendelkezése alatt álló angyalokra vonatkoztatja ezt a megjelölést, hanem vele a Szentlélek adományainak „hétszeres" gazdagságát is kiemeli. 5 Jézus Krisztus nevének említéséhez ismét hármas tagolású jelzősor csatlakozik. Ennek — ugyanúgy, mint Isten neve körülírásának — különösen ünnepélyes hangsúlyt kölcsönöz, hogy azt hajlíthatatlanul, alanyesetben hagyja. A három jelzőt a szerző Zsolt. 89,38 és 28 versei alapján formálja, és egyúttal a hitvallás rendje szerint (Krisztus „meghalt — feltámadott — megdicsőült") sorakoztatja. Krisztus a „hűséges tanú", aki rábízott küldetését teljesítve az igazsághoz híven és az igazság, mint Isten kinyilatkoztatott igazsága mellett tanúskodott. Tanúságtételét halálával pecsételte meg (Ján. 18,37; 1. Tim. 6,13; Jel. 2,13). A „tanú" megjelölésbe itt erősen belecsendül a későbbi „vértanú" fogalma.

3 Elsősorban Krisztus feltámadására utal az „elsőszülött a halottak közül" megjelölés (1. Kor. 15,20; Kol. 1,18). Az „elsőszülött" fogalma a Bibliában azonban mindig rangot és méltóságot is jelent. Az „elsőszülött" a vezetője, sőt parancsolója azoknak, akik utána következnek. Krisztus nemcsak olyan értelemben „elsőszülött" a halottak közül, hogy elsőnek támadt fel és megnyitotta a feltámadottak sorát, hanem olyan értelemben is, hogy parancsolójukká és vezetőjükké lett követőinek. Ezek is tőle várhatják megszabadulásukat a halottak birodalmából és ezzel megváltásuk teljessé válását. Végül Krisztus megdicsőülésére mutat ebben az összefüggésben az a kifejezés, hogy mint aki az Isten jobbján ül, ő „a földi királyok fejedelme", mert övé minden hatalom mennyen és földön (Mt. 28,19; Fii. 2,11; Ef. 1,20-22). A „földi királyok" a Jel. szóhasználata szerint egyébként (6,15; 17,2; 17,18; 18,3 és 9; 19,19) általában a démonikus hatalmak szolgálatában állanak és ezek kezében eszközök (17,18; 19,19). Ha itt a szerző a megdicsőült Krisztust mondja annak, akinek mint vezérüknek vannak alárendelve a királyok, akkor már ezzel a megjelöléssel is utal az apokaliptikus harc végső — de tulajdonképpen már eldöntött — kimenetelére. „A földi királyok" ugyan még „hatalmaskodnak", sőt mint démonikus hatalmak készséges eszközei maguk is félelmetes, apokaliptikus erőkkel szolgálják uraikat, de már így is alá vannak vetve a megdicsőült Krisztusnak, aki őket is felhasználja a végső váltság megvalósításánál. Krisztus méltóságának hitvallásszerű, hármas megjelölése ezután átvált az őt dicsőítő himnuszba. Ennek is hármas tagolása van. A szerző először Krisztus állandó szeretetére emlékeztet, amely a megváltást létesítő halálában és feltámadásában mint üdvösséget szerző cselekedet érvényesül. Ez a szeretet határozza meg alapvető módon viszonyát a gyülekezethez és Zsolt. 130,8-ból vett kifejezéssel meg is jelöli annak döntő megnyilvánulását: „megváltott

4 3 A görög martys = tanú szó ment át a magyarba is a mártír formában. 4 Későbbi szövegváltozat szerint „megmosott". A görögben megváltani = lyein és megmosni = loyein közt csak egy betűnyi különbség van. Az utóbbi szó szövegváltoztatás, amelynek célja az volt, hogy Krisztus váltságának képzetét Jel. 7,14; 1. Jn. 1,7; Zsid. 9,14 kifejezéséhez hasonlóan jelölje meg. 44