Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

BEVEZETÉS - A Jelenések könyvének értelmezése

a váradalomnak a megvilágításába. Ezt az értelmezési módszert szoktuk eszkatológikus értelmezésnek nevezni. Ez a magyarázati módszer — éppen úgy, mint a kortörténeti — történeti szempontot alkalmaz. Nem elégszik meg azzal, hogy tudomásul vegye és önmagából igyekezzék megérteni a Jel. könyvében mutatkozó apokaliptikus-eszkatológikus reménységet, hanem arra törekszik, hogy feltárja annak történeti gyökereit és előfeltételeit. Számunkra, a technika mai világában élő embereknek, de nemcsak a mai nemzedéknek, hanem sok előttünk járt keresztény nemzedéknek is idegen­szerűvé lett az az eszkatológikus reménység, amely az első keresztény nem­zedéket, de még a szerzőt és kortársait is eltöltötte. Idegenszerű annak ellenére, hogy az egyház e reménység alapvonásait Jézus Krisztus parúziájá­nak késése miatt elhalványulva és több tekintetben elmosódva ugyan, de mégis megőrizte. A népek történetének, főként pedig az egyház történetének válságos időszakaiban azonban ez a reménység mindig újra feltör és „érthe­tőbbé" válik, vagy helyesebben mondva, elsötétülésből megvilágosodik és új fényt vet az egyének és népek életsorsára, de különösen is a társadalom és leginkább az egyház útjára. Szekták, amelyek akárhányszor súlyosan érzik magukon a társadalom vezető erőinek és sokszor a „hivatalos" egyház meg­bélyegzésének a nyomását, ezért helyezik akárhányszor önmagukat és hely­zetüket a Jel. megvilágításába. Ugyanezért éledt fel az eszkatológikus remény­ség korunk egyházában, amely az első világháború súlyos esztendei óta számos társadalmi és egyéni életválságnak nemcsak szemtanúja, hanem együttérző és együtt szenvedő részestársa is lett. Egykor János, aki keresztény testvéreivel osztozott „a szorongattatásban, a királyságban és a Jézusra való állhatatos várásban" (1,9), a gyülekezet lelki erősítésére, a megpróbáltatások között hűségre való felhívással és Krisztus vigasztalásával eltelve írta meg művét. A Jelenések könyvének ez az üzenete elevenedik meg az egyház és a keresztények számára ma is. Az eszkatológikus reményre figyelő értelmezés feladata az is, hogy az a mai olvasó számára ne torzuljon el szektás irányban, hanem megtartsa a Jel. könyvében is megfigyelhető következetes józanságát. Ehhez segítséget adhat az is, hogy a magyarázat feltárja e váradalmak tör­téneti gyökereit, előfeltételeit, jelentőségét, de korlátjait is. Azonban a Jel. könyvében nemcsak ennek a reménynek és váradalomnak vannak ilyen történeti előfeltételei, hanem sok más, számunkra ma már idegenszerűvé lett fogalomnak, apokaliptikus képnek vagy a látomások leírásánál felhasz­nált motívumnak is. Ez utóbbiak sem érthetők meg, ha nem tárjuk fel azoknak a gyökereit. így pl. a régi keleti népek gondolatvilágának a legújabb­kori jobb megismerése alapján vált világossá bizonyos motívumok asztrális azaz az ókori csillagászati világképben gyökerező eredete (pl. 1,16; 4,4 stb.). Ez az eredet legtöbbször nyilván a szerző számára is ismeretlen volt. Szá­munkra mégis csak úgy válnak igazán érthetővé, ha figyelünk azok eredetére is. Mivel ilyenkor ősrégi hagyományok értelmét kutatjuk, azért nevezzük azt a módszert, amely a Jel. könyvének értelmezésénél figyel e hagyományok eredeti értelmére, hagyománytörténeti módszernek. Alkalmazása nélkül a Jel. értelmezése könnyen kerül tévutakra és hibásan jelöli meg egyes sza­kaszok értelmét és üzenetét. 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom