Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)
BEVEZETÉS - A Jelenések könyvének keletkezése
a Jel. könyvében a Bárány: ezt a megjelölést alkalmazza a szerző a megdicsőült Krisztusra is (5,6 stb.). Viszont Jánosnál a Keresztelő tesz tanúbizonyságot Jézusról, mint Isten Bárányáról, amely elveszi a világ bűneit (1,29). Sajátságos módon a negyedik evangélium, ill. a Jel. görög szövegében két különböző szót találunk a bárányra (Jn. amnos, Jel. arnion). Noha ezeket a különbségeket nem hanyagolhatjuk el, a tartalmi rokonság mégis szembeszökő. Más, itt nem részletezhető tartalmi kapcsolatok arra vallanak, hogy — ha nem is bizonyítják közvetlenül a két irat, János és Jel. szerzőjének azonosságát —, a két irat mégis egy körből került ki. 4. Irenaeus a 2. század végén azt írta, hogy János a Jel. könyvét Domitianus római császár idején (81-96) írta. Ez az adat valószínűleg helyes hagyományból származik és egyezik több olyan megfigyeléssel, amelyet a Jel.-el kapcsolatban tehetünk. A szerző utal arra, hogy a gyülekezetek üldöztetésnek voltak kitéve, bár művének megírása előtt a kisázsiai gyülekezetekben még nem volt sok vértanú. Viszont a császárkultusz erőteljesen terjed és a szerző számol azzal, hogy miatta a gyülekezetek egyre súlyosabb helyzetbe kerülnek. Ez jól illik ahhoz a helyzethez, amelyben a keresztény gyülekezetek Kisázsiában, Domitianus uralkodása idején, főként kb. 90 után voltak. Vannak azonban hellyel-közzel olyan mozzanatok is a Jel. könyvében, amelyek talán korábbi időre mutathatnának. Ez főként a 11,1-2-re vonatkozik: ezeket a mondatokat a magyarázók jelentős része úgy értelmezi, hogy Jeruzsálemnek a rómaiak által való ostromára utal éspedig arra az időre, amikor a város még nem esett az ostrom áldozatául, tehát 70 nyarára. Más helyeken a szerző talán a visszatérő Néró legendájára utal (13. és 17. fejezet). Ezért némely magyarázók úgy gondolták, hogy Jel. 70 táján vagy nem sokkal utána keletkezett. Ez azonban ellentmond azoknak a megfigyeléseknek, amelyek Domitianus idejére mutatnak. Volt a kritikai kutatásnak olyan áramlata is, amely ezeket a nehézségeket forrásiratok feltételezésével próbálta megoldani. Ε forrásiratokat későbbi író (redactor) dolgozta volna össze a jelenlegi Jelenések könyvévé. Pontosabb vizsgálatok azonban e kísérletek közül egyiket sem igazolják. Egyrészt ti. a Jel. nyelvezete teljesen egységes éspedig annak minden sajátossága egyformán jelentkezik az iratban elejétől végig. Ez nem volna lehetséges, ha a szerző „forrásiratokat", régebbi szerzők műveit használta volna fel. Ezért azok a feltevések, amelyek tagadni próbálták a Jel. belső szerkezeti egységét és a könyv keletkezésénél forrásiratok felhasználását tételezték fel, ma már elhibázottaknak és túlhaladottaknak számítanak. A mai kutatók általában elismerik, hogy a könyv teljesen egységes szerkezetű és belőle régebbi — esetleg nemkeresztény származású — forrásiratok nem hámozhatok ki. Ezt alátámasztja másrészt az a körülmény is, hogy az egész iraton végigvonuló teológiai szemlélet is teljesen egységes, azon sehol sem mutatkozik rés, ill. az iratban nincsenek olyan részek vagy szakaszok, amelyek teológiai gondolkodás tekintetében a többitől elütő jelleget mutatnának. Ez ugyancsak lehetetlen volna, ha egy redactor több forrásiratot dolgozott volna össze. A fent említett nehézségek 16
