Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

BEVEZETÉS - A Jelenések könyve mint apokaliptikus irat

ad segítséget, hanem az idők jeleit hittel figyelő keresztények számára szolgál útmutatásul Isten útjainak és akaratának megértésére. Velük az olvasó eligazodhatik a megpróbáltatások és kísértések nehéz óráiban. Ilyen ún. „tipológiai magyarázat" segítségével válik a kisázsiai gyülekezetek számára a nikolaiták irányzatának megértéséhez intő példaképpé Bálám története és Bálák esete (2,14) vagy a hírhedt Jezábel, Ákháb király felesége (2,20). Még élesebben rajzolódik fel a szerzőnek ez a módszeres írásmagyarázati eljárása az antikrisztust jelképező fenevadnak (13,1-9) és az utolsó idők nagy kísértését megjelenítő „nagy parázna Babilon" (17,1-6) alakjának felrajzolásánál. A „fenevad" számára Dán. 7,1-8 szolgál típusként éspedig úgy, hogy az antikrisztus mint ellentípus önmagába veszi fel a Dániel próféciájában leírt mind a négy fenevadat. Ilyen módon válik a János által leírt „fenevad" a gyülekezet eszkatológikus, végső veszélyeztetettségének kiteljesedésévé. Hasonlóan veszi fel Babilon is más, az Ószövetségben Isten ellen fordult, bálványozó városok — főként Tirus — jellemvonásait, hogy szemléltesse a minden más istenellenes lázadást önmagában egyesítő hatalom fenyegető eszkatológikus veszélyét a gyülekezet számára. János ezekben az esetekben ótestamentumi „típusok" segítségével írja le, amit látomásaiban felismert azért, hogy a gyülekezetek leírása segítségével mintegy tájékozódni tudjanak saját korukban és fel tudják ismerni „az idők jeleit". A látomások leírásánál követett sajátos írói eljárásnak azonban még egy fontos következménye van. A felhasznált különféle motívumok ily módon jelképekké, szimbólumokká válnak: elveszítik egyszeri történeti, eseményszerű jellegüket és jelképszerű értelmet kapnak. Ezért még aláfesti a felhasznált motívumok kiszínezése. A 9. fejezetben leírt apokaliptikus sáskahad fantáziadús leírása pl. nyilván megszünteti a megrajzolt jelenség valóságjellegét és az apokaliptikus sáskahadat az Istentől elszakadt embereket érő ítéletes megpróbáltatás szimbolikus eszközeként állítja az olvasó elé. Ugyanígy válik pl. a sárkány a Sátán jelképévé, vagy Babilon Róma, illetve az általa képviselt politikai hatalom szimbólumává. Hellyel-közzel az alkalmazott jelképek már-már súrolják a rejtjelek határát. Ennek ellenére sem szabad egyes látomásképeket allegorikusán értelmezni. A szerző számára nemcsak a látomások képeinek, de a leírásuknál felhasznált motívumoknak és a jelképeknek is valóság-jellege volt, de úgy, hogy azok túlmutatnak önmagukon és csak ily módon, ezzel a „pneumatikus", „átvitt" értelmükkel (vö. 11,8-nál!) kapták meg igazi valóságtartalmukat. A látomásoknak ezt a belső valóságtartalmát kell az értelmezés során megkeresni és annak jelentését a mai olvasó számára megmutatni. A látomások formailag összekapcsolják a Jel. könyvét más egykorú apokaliptikus iratokkal, de viszont el is választják azoktól az apokalipszisoktól, melyeknek szerzői a látomást csak írói műfogásként alkalmazzák és a látomásként leírt jelenségeket képzeletük világában alkotják meg. 2. Amilyen szoros rokonságot mutat Jel. a zsidó apokaliptikus iratokkal, olyan világos különbségek is vannak köztük: ezek megfigyelése fontos annak érdekében, hogy helyesen ismerhessük fel a Jel. sajátos jellegét. A különbségek jórészt azzal függenek össze, hogy a Jel. keresztény szerző műve. Ebben az összefüggésben azonban csak az alapvető alaki mozzanatokra térünk ki, míg a tartalmi sajátosságokkal külön kell majd foglalkoznunk. 11