Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - II. rész - 2. szakasz. 6,1-8,1. A hét pecsét feltörése

szolgálnak. Ennek felel meg, hogy Isten „lakozik felettük": az eredeti kifejezés szószerint azt jelenti — a héber „sekhiná"-ra (= Isten jelenléte) utaló görög szóalakkal —, hogy „sátorozik felettük" — vagyis —, mint ahogy ezt 21,3 még konkrétabban mondja — „velük sátorozik", azaz lakik és ó'k mintegy Isten sátorában —, tehát a legbensőbb és legközvetlenebb életközösségben élnek Istennel. Ezért túl vannak minden földi bajon. Nem éheznek, nem szomjaznak, nem égeti őket tűző napsütés, — ami a melegebb égtájakon nagyon fájdalmas. Az üdvözültek életének e részben realisztikus, részben jelképszerű vonásai prófétai nyilatkozatokat használnak fel (Ezs. 49,10; Zsolt. 121,6). Végül nem kevésbé paradox képpel a magyarázat azt mondja, hogy a Bárány válik pásztorrá és terelgeti az élet vizéhez (21,6; 22,17) övéit. Ez a képszerű kifejezés ugyancsak ószövetségi mondatokat használ fel (Zsolt. 23,2 kk.; 36,10; Ezs. 49,10; Jer. 2,13; vö. Énók 48,1), de ezentúl egyúttal az ószövetségi ígéret beteljesedését, valóra válását is jelenti. A leírás abban a mondatban teljesedik ki, hogy Isten „letöröl minden könnyet szemükről", mert hiszen ott, Istennél nemcsak a fájdalom és mindenféle emberi gonoszságból származó bántás szűnik meg, hanem véget ér a halál hatalma is. 8,1 8,1 8,1. A hetedik pecsét feltörése. Csend a mennyben. Amikor [a Bárány] feltörte a hetedik pecsétet, mintegy félórányi csend támadt a mennyben. A hetedik pecsét feltörésével válik végül is szabaddá a Bárány kezében az irat tartalma. S ahogyan az egyes pecsétekhez fűződött a külső felületén levő írás valósulása, úgy válik „időszerűvé" a hetedik pecsét feltörésével annak a tartalma is. Sokan úgy vélték, hogy a hetedik pecsét feltörésével tulajdonképpen a Jel. elbeszélésében el kellene következnie az utolsó ítéletnek és mindenek végének. Ez azonban félreértés. Hiszen csak a hetedik pecsét feltörésével válik szabaddá az irat tulajdonképpeni tartalma. Amit eddig János leírt, az csak a rövid összefoglalása, tartalma volt annak, amit az irat tartalmazott. Csak ezután következik annak megvalósulása. Helytelen tehát a következő fejezetek tartalmát úgy megítélni, mintha azok ismételnék, vagy „rekapitulálnák" a hét pecsét feltörése kapcsán elmondottakat. Még helytelenebb az a feltevés, hogy a Jel. szerzője már meglévő forrásiratokat kapcsolt volna — részben elég ügyetlenül egymáshoz. Ezek ellen a feltevések ellen főként az a körülmény szól, hogy mindaz, amit Jel. leír, szorosan beleágyazódik a menynyei istentiszteletbe. Ez a megfigyelés a további elbeszélés megértése szempontjából külön és hangsúlyozottan figyelmeztet két mozzanatra. Az egyik, hogy mindaz, amit a következő fejezetek leírnak, a Bárány akaratából valósul éspedig úgy, hogy Krisztus mindezzel Isten akaratát valósítja. Isten akarata végső értelemben övéinek üdvösségét munkálja. Amit a Jel. következő fejezetei leírnak, minden borzalmassága ellenére is Isten üdvösségszerző akaratának szolgálatában áll és ilyen értelemben Krisztus megváltói művének a 102