Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

A háború előtti és a jelenkori teológia főirányai

58 történetének a kutatására, hanem a teológiai új tájékozódásra is. Holl könyvében szólal meg először a Római levél-előadások átütő erejű hatása. A hit által való megigazulás tana ismét a középpontba kerül, mint a reformáció hitének szívverése, a reformáció hite élesen elválasztódik a katolikus vallástól, a biblikus módon megalapozott reformátori erkölcsiségre új világosság esik, s nagy nyomatékkal szólal meg az, amit Luther az Egyházról vallott. Egyebek közt ezek voltak Holl könyvének legfontosabb pontjai. Hamar kitűnt ugyan, hogy Holl Lutherértelmezésének is vannak fogyatkozásai, de ez nem ártott annak a nagy hatásnak, melyet könyve gyakorolt. Különösen is fontossá lett Holl nyomatékos figyelmeztetése, hogy a lutheránus ortodoxia — egyebek közt — a megigazulásról szóló tanításban elhajolt Luthertől és azt Melanchthon fogalmazásában tette magáévá. A Luther és Melanchthon közti különbség felderítése is azt eredményezte, hogy a hit által való megigazulás páli értelmezése újból megvilágosodott a teológusok előtt. Kierkegaard és az egszisztenciális gondolkodás. 4. Egy további mozzanat ennek az eszmélésnek a során a mult század nagyhírű dán teológusának Kierkegaard Söre/mek (1813—1855) a megelevenedése volt. Kierkegaard, ez a hányatott sorsú teológus, aki félreismerten elhagyatva halt meg, a mult század derekán rendkívüli éleslátással ismerte fel azt a veszedelmet, amelybe a keresztyénség, nevezetesen a protestantizmus az elvilágiasodása és az idealisztikus gondolkodással való szövetsége révén került. Éppen ezért élesen küzdött a keresztyén életvalóságnak az egyháziasságban és az idealizmusban (hegelianizmusban) történt meghamisítása ellen, és az ellen a látszatkeresztyénség ellen, mely idealisztikus frazeológiában élte ki magát s megfeledkezett a valóságban, a gyakorlatban keresztyénnek lenni. Hogy a hit nem keresztyén dolgoknak vagy tanításnak a tudása, hanem a szó legszorosabb értelmében egzisztenciális ügy, azaz olyasmi, ami egész életvalóságunkat illeti és azt formálja, ezt az alapvető igazságot Kierkegaard elemi erővel szólaltatja meg. A keresztyén embernek mint keresztyén embernek kell egzisztálnia, s mint keresztyén csak ebben az egzisztálásban élhet. Ezért hívja Kierkegaard a keresztyén embert az egyedüllét magányába: irataiban ahhoz az egyes keresztyénhez szól, akinek „a szubjektivitása az igazság". Viszont „az igazság az a szubjektivitás", amely végső elszántsággal veti alá magát Istennek. Maga Kierkegaard az elpolgáriasult keresztyénség századában szinte páratlan következetességgel a társadalmi kivetettségnek, a különcködés látszatának és a kispolgári világgal folytatott harcnak az ádáz komolyságával élte ezt az egzisztenciális keresztyén életet. A világháborút nyomon követő társadalmi és lelki összeomlásban Spengler kultúrpesszimizmusa vett erőt széles rétege-