Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Keresztyénség és magyarság

19 irányzat ellen küzdjön. Az egyház feladata minden esetben az, hogy minden irányzatnak és minden eszmeáramlatnak hirdesse Isten ítéletét mindarra, ami bűn, és Isten kegyelmét minden bűnbánó és megtérő léleknek. Az egész nemzetnek állandóan és egyformán szüksége van arra, hogy életének minden ténykedését Isten igéjének a világításába állítsa az egyház, hogy feltárja nemzeti életünk bűneit és utat mutasson Isten kegyelméhez, mely nélkül mint nemzet sem tudunk élni. Ügy érezzük, hogy erről a feladatról egyházunk igen sokszor megfeledkezett. Talán öntudatlanul, de mégis ez nyilatkozik meg abban is, hogy legújabb istentiszteleti rendünk a nemzeti ünnepeken tartandó istentiszteleteknél nem ismeri a bűnvallást. Pedig akkor, amikor nemzetünkkel és nemzetünkért könyörgünk Istenhez, ugyancsak szükség van magyar bűneink meglátására és Isten bűnbocsátó kegyelméért való könyörgésre. A megmagyarosított keresztyénséget azonban éppen az jellemzi, hogy Istent arra akarja felhasználni, hogy biztosítsa nemzeti kívánságait, reménységeit és törekvéseit, de nem akar meghajolni Isten ítélete előtt. Hozzátehetjük ehhez: ez nem kizárólag magyar sajátosság, ugyanez következik be, amikor németek vagy angolok, vagy más népek „nacionalizálják" a keresztyénséget. Azonban ez számunkra nem mentség. Inkább figyelmeztetés arra, hogy egyházunk találjon vissza igazi hivatásához és feladatához. Éppen evangélikus egyházunknak e téren különleges küldetése van a magyarságban azért, mivel tagjai közt egyaránt vannak magyarok, németek és szlovákok. Nem az a feladata egyházunknak, hogy német és szlovák gyülekezeteit megmagyarosítsa s így érdemelje ki a magyarság „elismerését". Hogy ez milyen kétes értékű és végeredményben kivihetetlen „szolgálat" volna, azt napjaink történése eléggé tanúsítja. Ellenben egyházunk abban a helyzetben van, hogy az egymásnak szegülő, önző nacionalizmust élő népeket és nemzetiségeket egymást megbecsülő, igazi felebaráti szeretetben egymásnak kezet nyújtó, egymást támogató és megsegítő békés együttélésre tanítsa. Ez •emberileg hálátlan, de Isten kedve szerint való feladat. Ahhoz azonban, hogy ezt a feladatot meg tudjuk oldani, el kell vetnünk magunktól azt a magyarkodó keresztyénséget, amely sem nem magyar, sem nem keresztyén — a szó igazi értelme szerint. Ennek a feladatnak a megoldásához kizárólag keresztyéneknek, evangéliumi keresztyéneknek kell lennünk, hogy meg tudjuk egymást becsülni, legyünk akár németek, akár szlovákok, akár magyarok az egy magyar nemzet testén belül. („Keresztyén Igazság", 1939.) 2*