Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
Keresztyénség és magyarság
10 2. A „keresztény nemzeti gondolat". Az elmúlt hónapokban egymást érték az emlékünnepélyek, amelyeken városok, községek és egyéb közületek a proletárdiktatúra áldozatairól emlékeztek meg. Mire e sorok napvilágot látnak, éppen húsz esztendeje lesz annak, hogy Kun Béláék terror-uralma összeomlott és lassan megindulhatott a világháború pusztítása után a borzalmasan megcsonkított ország lassú, fokozatos újra rendezése. Ez a korszak még ma is tart, bár hovatovább annak egy új szakaszába jutottunk. Éppen ezért az évforduló komolyan emlékeztet arra, hogy számot vessünk az elmúlt húsz esztendő törekvéseivel, eredményeivel és fogyatékosságaival. A kommunizmus vallásellenességének és nemzetköziségének erős ellenhatásaként a „keresztény nemzeti gondolat" jegyében indult az újjáépítés. Igazságtalanság volna megfeledkezni arról a sok őszinte jószándékról és becsületes igyekezetről, amely akkor a keresztyén összefogás és a nemzeti újjáépítés tekintetében az egyházak vezetőit és a társadalmi alakulatok élén járókat eltöltötte. Ügy látszott, hogy a „keresztény és keresztyén" összefogásnak sikerül a felekezeti harc csatabárdját elásni és egységes munkafrontba tömöríteni minden igaz magyar jószándékot. Katolikus egyházfejedelmek, élükön Prohászka Ottokárral telve voltak jó igyekezettel a szociális kérdések megoldása iránt és felismerték azokat a súlyos akadályokat, melyeket a magyar katolikus egyház történetileg alakult szociológiai formája jelent a főpapjainak és egyházfejedelmeinek hatalomba és pompába burkolt alakjával s mindavval, ami ehhez hozzátartozik, a magyarság nagy életkérdéseinek a megoldása tekintetében. Az októbrista gondolkodásnak a forradalmakban megnyilatkozott ereje által érintett „történelmi osztályok" előtt is felvillant annak a szüksége, hogy az ország feudális-kapitalisztikus társadalmi szerkezetét a rendi hagyományokból táplálkozó egészségtelen gondolkodásmóddal együtt felszámolják valami „demokratikus" berendezkedés javára. Igy került azonnal homloktérbe a földbirtokreform ügye, a zsidókérdés és ennek kapcsán a magyarság életjogának biztosítása a sajtó, az irodalom és a színház terén. Ha ma mindezekre a jószándékú kezdeményezésekre visszatekintünk, nem csodálkozhatunk azon, hogy e sok buzgó igyekezet a valóságban csak a „keresztény kurzus"ig jutott el és abban is csődbe került. 1919 után nem volt tisztára frázis, amikor szószékeken, de meg társadalmi megnyilatkozásoknál is a Himnusz költőjének bűnvallása csendült fel: „Haj, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben..." Azonban igaza van Szekfű Gyulának, amikor naivitásnak minősíti annak a feltételezését, hogy „egy már kifejlett, nézeteiben megállapodott nemzedék ily morális meggondolásokból változtasson magatartásán"
