Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Jézus feltámadása és a húsvéti hit

dott Jézussal, akkor e találkozások egyfelől nem voltak látomások, de másfelől különböztek attól is, ahogyan Jézussal földi élete folyamán találkoztak a tanítványok. Ezt az evangéliumok elbeszélése ismételten tanúsítja. Ennek következtében nem olyan egészen egyszerű megmondani azt, hogy milyen módon jelent meg a Feltámadott Jézus tanítványainak. Semmi esetre sem szabad azt gondolni, hogy Jézusnak a sírba tett teste megelevenedett, és a tanítványok úgy találkoztak a Feltámadottal, mint egykor életében. A népies gondolkodás rendszerint olyasféleképen képzeli el Jézus feltámadását, hogy Jézus sírba tett teste megelevenedett, kijött a sírból, s így jelent meg a tanítványoknak. Ez a feltevés nagyon közel jár a tetszhalál-hipotéziséhez (tehát ahhoz a feltevéshez, hogy Jézus a kereszten nem halt meg, csak mély ájulásba esett s a sírban azután magához tért). Még akkor is ennek a feltevésnek a gondolatvilágában mozgunk, ha azt gondoljuk, hogy a Feltámadottnak a sírban újra megelevenedett (magához tért) teste valamiféle kivételes, a halál előtti életében ismeretlen vagy általa nem gyakorolt képességekkel rendelkezett (megjelenik a tanítványoknak zárt ajtók mögött, a tanítványok nem ismernek rá, egyszerre csak eltűnik szemük elől). Már a húsvéti történetekben is van nyoma annak, hogy az első keresztyénség hova-tovább mind materiálisabb értelemben igyekezett elképzelni Jézus feltámadását, — talán éppen azért, hogy a vízionárius élménynek még a látszata se támadhasson. Az utalás arra, hogy Jézus ételt kér a tanítványoktól, hogy Tamás kezét Jézus sebhelyeibe bocsátja bele, ennek a törekvésnek a megnyilvánulásai. De még ezeken az utalásokon is áttetszik a húsvéti történet eredeti értelme: Jézus megjelenése egyfelől nem „lelki", a lélekben lefolyó élmény, viszont másfelől Jézus a tanítványok előtt nem jelentkezik szellem („kísértet" vagy esetleg spiritiszta materializáció) formájában sem. Ha mégis konkrétabb megjelölést keresünk arra, hogy a Feltámadott az Újszövetség bizonyságtétele szerint hogyan jelent meg a tanítványoknak, akkor Pál apostolra utalhatunk, aki a mi „nyomorúságos" testünk elváltoztatásáról beszél, hogy hasonlatos legyen Krisztus megdicsőült testéhez (Fii. 3, 20.). Krisztus a feltámadásban nyerte el a megdicsőült testet, a „dicsőség-testet". Ez a körülmény azonban magától utal az eszkatológikus helyzetre. A húsvét története az „eszkaton"-ban, a jelenlegi emberi létforma határán, illetve azon túl folyik le. Az, ami a tanítványokkal végbe megy, nem a mi világunk történésébe tartozik bele. Az — mint csoda is — a határon mozog, ennek a világnak és az Isten világának a határán. Ez a történés az eszkatológiába tartozik bele. Azért legalább is félreérthető, ha Jézus feltámadásáról, mint „történeti tény"-ről, esetleg éppenséggel mint a világtörténet „legjobban bizonyított tényérő!" beszélünk. Jézus feltámadása éppen úgy nem sorakozik bele a 9