Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Jézus feltámadása és a húsvéti hit

127 mivel általa az apostol „a pogánykeresztyén Egyház keletkezését a Krisztus Egyházának létrejöttére nézve mint utolsó és legnagyobb fontosságú eseményt állítja az azt megillető helyre". (36. lp.) Tekintsünk el attól, hogy a Damaszkusz előtt történteknek ez az értelmezése magában véve is megkérdőjelezhető: I. Kor. 15, 3—8 tudósításának a többi tagjai sincsenek tekintettel ilyen szempontokra, ezért nincs jogunk arra sem, hogy Pál apostol megtérésének a felvételét e szakaszba ilyen szempontra vezessük vissza. De ettől eltekintve maga Hirsch is kénytelen elismerni, hogy a felsorolásból hiányzik a samaritánusok közt keletkezett Egyházra, az első pogánykeresztyén gyülekezetekre (Antiochia) való utalás. Ezt Hirsch azzal intézi el, hogy ezek keletkezése nem a gyülekezet „vezető köreinek" indítására történt, ezért maradt ki a tudósításból. Ez azonban legalább is a samáriai keresztyénség keletkezéséről szóló tudósítással (Csel. 8, 1—17.) nincs összhangban. Már ez magában véve is mutatja, hogy I. Kor. 15, 3—8-nak a Hirsch által adott értelmezése tarthatatlan. Hirsch értelmése azonban egy másik ponton is világos ellentétben van az Újszövetséggel. Ha Hirsch értelmezése helyes volna, akkor a — mondjuk így — „húsvéti víziók" mind egy sorba tartoznának, és tartalmuk, valamint formájuk szerint is egybeesnének általában a vízionárius élményekkel, különösen pedig a Krisztus-víziókkal. Már pedig ez az Újszövetségnek a közmeggyőződésével, egyebek közt Pál apostolnak a meggyőződésével is ellenkezik. Ez áll annak ellenére is, hogy Pál apostol, ill. az Újszövetség a húsvéti történetekkel kapcsolatban is használja a „megjelent" «?*») kifejezést (holott ennek használata egyébként az „optasia" — „látomás" képzetével szorosan öszszetartozik). Az egész Újszövetség egyértelmű tudósítása úgy szól, hogy a feltámadott Jézus megjelenései egy bizonyos időponton (a mennybemenetelen) túl megszűntek s a Damaszkusz előtti történet egészen kivételes esemény volt. Pál apostol is ugyanígy mondja ezt. Amikor II. Kor. 12, 1—8 alatt sort kerít látomásaira, akkor felsorolásából — jellegzetes módon éppen a damaszkuszi történet hiányzik. Ugyanebben az irányvonalban halad Pál apostolnak a Csel. 22, 1—21 alatt közölt beszéde is. Itt az apostol védekezésében hivatkozik a Damaszkusz előtti eseményre, de kerül minden olyan kifejezést, mintha ekszatikus élményben létrejött látomásról volna szó. Néhány mondattal alább azután közli egy Krisztus-vízió ját s ennél kimondottan hangsúlyozza, hogy azt akkor nyerte, mikor a jeruzsálemi templomban imádság közben eksztázisba esett. Az a feltevés tehát, hogy a húsvéti történetekben vízionárius élményekkel és pedig ú. n. pszichogén víziókkal (a lelki élet talajából lelki okok következtében fakadt víziókkal) van dolgunk, nemcsak történetileg valószínűtlen, hanem egyenesen ellentmond az Újszövetség tudósításának. Ezt az ellentmondást Jiem lehet avval eltüntetni vagy igazolni, hogy az Újszövetség