Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Jézus feltámadása és a húsvéti hit

124 Ha a Jézus feltámadására vonatkozó tudósítások végső alapja Péter apostolnak egy víziója, akkor a történettudósnak a legelső feladata abban van, hogy kikutassa, feltárja ennek a víziónak a lelki motívumait és lehetőségeit. Hogy Péter apostol hajlamos volt vízionárius élményekre, azt — hangsúlyozza Hirsch, — az Újszövetség egyéb elbeszéléseiből is tudjuk. De ennél tovább kell mennünk, rá kell mutatnunk Péter apostol lelki világában azokra a konkrét motívumokra, amelyek e vízió létrejöttét lehetővé tették. Már régi, ismételten hangsúlyozott megfigyelés az, hogy az Újszövetség egybehangzó tudósítása szerint a tanítványokat a legteljesebb kétségbeesés fogta el a nagypénteki történet láttára. Jézus elfogatása következtében a tanítványok szétfutottak, Péter elárulta Mesterét. Ezeket a tanítványokra nézve bizony egyáltalán nem dicsőséges elbeszéléseket a gyülekezet nem őrizte volna meg, ha nem feleltek volna meg a valóságos helyzetnek. Jézus testének az eltemetéséről Arimatiai József, Nikodemus és néhány asszony gondoskodott (Márk 15, 42—47; Máté 27, 57—61; Luk. 23, 50—55; Ján. 19, 38—42.). A tanítványok a temetésnél hiányoztak: valóban megbotránkoztak Mesterükben és szétszóródtak, miként azt Jézus előre megmondotta (Márk 14, 27.). Az emmausi tanítványok híven jellemezték ezt a lelki helyzetet: ,,Mi azt reméltük, hogy ő lesz az, aki megváltja Izráelt" (Luk. 24, 21.). De ez a reménység nagypénteken megsemmisült. Aki azon a véleményen van, hogy a tanítványok a feltámadott Jézusról szóló evangéliumot víziók alapján hirdették, annak ki kell mutatnia azokat a történeti mozzanatokat és tényezőket, amelyek a víziók létrejöttét lehetővé tették. Mert hogy ezek a víziók létrejöhessenek, ahhoz — ezt mindenki tudja, aki lélektanhoz ért, — első sorban is az lett volna szükséges, hogy a tanítványok, ill. legalább Péter higgyenek Jézusban, meg legyenek győződve arról, hogy ő a halála ellenére, sőt éppen a halála által a messiás. Ε helyett a hit helyett a tanítványokat a nagypénteki események miatt a tökéletes kétségbeesés töltötte el. Mi változtatta meg ezt a kétségbeesést? Talán reflexiók, hogy Jézus a nagypénteki tragédia ellenére is Isten küldötte volt? Aki ilyen reflexiókat tételez fel, az tökéletesen félreismeri a zsidó gondolkodást, a zsidó teológiát. Ennek a számára t. i. Jézus halála első sorban azt jelentette, hogy Jézus éppen a halála miatt nem lehetett Isten küldötte. Ε tekintetben az Újszövetség is teljes mértékben tanúsítja a zsidó gondolkodást: sohasem olvassuk azt, hogy Jézust a halála bizonyította meg messiásnak, ellenkezőleg pl. Péter beszédei a Csel. könyvében nyomatékkal hangsúlyozzák, hogy Isten Jézust a feltámadás által bizonyította meg messiásnak. Az a benyomás, melyet Jézus életében tanítványaira tett, messiási igénye, csodái (melyekkel egyébként a teológiai kritika bajosan operálhat, mivel nagyrészt legendák-