Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
A Biblia az Egyház könyve
110 Mivel a kinyilatkoztatásban sűrűsödik össze minden isteni cselekedet, mely a megváltásunkat eredményezi, azért lehet a kinyilatkoztatás velejét abban összefoglalni, hogy az „a Szentírás szerint azáltal megy végbe, hogy Isten Igéje emberré lett s hogy ez az ember Isten Igéje volt. Az örök Igének a testbe öltözése, Jézus Krisztus Isten kinyilatkoztatása". 9) Egyfelől tehát Isten a kinyilatkoztatás igéjében (törvényben és evangéliumban) szól hozzánk és Krisztus által viszi véghez rajtunk Isten üdvösségszerző művét. Másfelől a kinyilatkoztatás tőlünk hitet követel. Az ember Istenhez mindig csak a fiatal Sámuel imádságos lelkületével közeledhetik: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!" (I. Sám. 3, 10.) A kinyilatkoztatásnak ez a bibliai valósága a keresztyénségben sokszor elhomályosult, vagy legalább is háttérbe szorult. Különösen kétirányú félreértésre kell gondolnunk. 2. A kinyilatkoztatásban a hangsúly könnyen az isteni titok feltárására, előttünk emberek előtt való megjelentetésére kerül. Isteni titoknak sokszor azt tekintjük, amit értelmünk nem tud felfogni. Ezzel a kinyilatkoztatás cselekedet-jellege háttérbe szorul, sőt esetleg teljesen elvész s a kinyilatkoztatás természetfölötti „vallási igazságok" közlésévé /esz. 1 0) így értelmezi a kinyilatkoztatást a katolikus egyház. A vatikáni zsinat meghatározása szerint Isten bölcseségének és jóságának úgy tetszett, hogy „önmagát és akaratának örök végzéseit természetfölötti úton nyilatkoztassa ki az emberi nemnek". Hogy ez pontosabban mit jelent, azt közelebbről a következő mondat érteti meg velünk: „Ennek az isteni kinyilatkoztatásnak kell tulajdonítani, hogy könnyű szerrel, határozott biztossággal és minden tévedés elkerülésével ismerheti fel mindenki az emberi nem jelenlegi állapotában is mindazt, ami az isteni dolgokat illetőleg az emberi értelem számára önmagában véve hozzáférhetetlen". 1 1) Ennek a gondolkodásnak a medrében az isteni kinyilatkoztatás a természetfölötti eszközök segítségével végbemenő isten-megismerés egyik sajátságos módjává lesz s végérvényesen elveszíti újszövetségi, biblikus értelmét. De nemcsak a katolikus egyház esett áldozatul annak a tévedésnek, hogy a kinyilatkoztatásban természetfölötti „vallási igazságok" közlését keresi. Nem tudta ezt a veszedelmet elkerülni a protestantizmus sem. Nálunk ugyan sohasem veszett ki teljesen annak a tudata, hogy a kinyilatkoztatás Istennek üdvösségszerző cselekedete. 1 2) De nálunk is háttérbe szorult az kinyilatkoztatás „törvény" és „evangélium", különös nyomatékkal hangsúlyozza Eiert: „Der christliche Glaube", 1940, 162. k. lpk., kül. 169 k. lpk. ') Barth: „Die kirchliche Dogmatik", 2. kiadás, I, 2, 1. Ip. 1 0) V. ö. „Lexikon für Theologie und Kirche", 2. kiad., VII, 682. k. lpk. u) V. ö. Denzinger—Bannwart, id. h. nr. 1785—1786. , a) V. ö. pl. a Quenstedtnél található meghatározást: e szerint a reve· fcatio „actus divinus externus, quo Deus sese humano generi per verbum
