Karner Károly: Isten igazsága. Pál apostol levele a rómabeliekhez (Győr, 1942)

I. főrész: Az evangélium által Isten üdvösséget szerez a hívőnek (1,18—8,39)

\ 33 16 15 1 17 : 18 ; 1 1 i < 191 1 1 21 j i 20 í i ( 1 1 1 1 1 1 < i 1 22 hatalmára bízza. Aki úgy számít, hogy valamiféle (vallás-erkölcsi) teljesítménnyel lép Isten elé és ennek a felmutatásával igyekszik elérni az ígéret beváltását, az kivette az ígéretet Isten kezéből. Nem Istenre bízza annak a teljesítését, hanem a saját teljesítményétől teszi azt függővé. így az ígéretnek éppen az igéretjellege semmisül meg, pusztul el. Isten az ígéreteivel sem szolgáltatja ki magát emberek kezébe vagy emberi teljesítményeknek (v. ö. Gal. 3, 18—22). Hit és kegyelem elválaszthatatlanul összetartozik, de ezeknek az összetartozása, összejátszása teszi erőssé, érvényessé az ígéretet Ábrahám minden „ivadéka" számára. Hit, ígéret és kegyelem az egyik oldalon: ez Isten üdvösséget szerző akarata. A másik oldalon áll a törvény, amellyel azonnal kapcsolódik a „harag" és a „törvényszegés". Ahol nincs törvény, ott nincs törvényszegés sem, hangoztatja az apostol. Törvény nélkül is van ugyan bűn (v. ö. 5, 13). A törvény azonban kihívja az ellenállást, a törvény rendelkezéseinek, parancsainak és tilalmainak a megszegését. Ezért idézi fel a törvény szükségképen Isten büntetését, a bűnöst az ítélet lángjában megemésztő szent „harag"-ját. Tehát nem azok Ábrahám ivadékai, akik „a törvény alapján állanak", hanem azok, akik ugyanúgy, mint egykor Ábrahám tette, hitet tanúsítanak. Eddig Pál elsősorban a hitnek, ígéretnek, Isten kegyelmének és igazságának elválaszthatatlan összetartozását hangsúlyozta. A következőkben a hitet írja körül. A hit elválaszthatatlanul összefügg az ígérettel. Ábrahám hite is az volt, hogy hitt ennek az isteni ígéretnek: „Sok nép atyjává tettelek téged." Hitt annak az Istennek, aki „halottakat elevenít meg és azokat is mint létezőket szólítja, akik nem léteznek." A hit mindig arra a kegyelmes Istenre irányul, aki életet teremt és szavával a semmiből, a nemlétből hívja létre teremtményeit (az apostol itt olyan kifejezéseket használ, melyek a korabeli zsidó imádságban is megtalálhatók, így közismertek és a gyülekezet által vallott hitnek a kifejeződései). Ez a világfölényes teremtő Isten azonban nem szolgáltatja ki magát az embernek. Titok és titokzatos marad a hit számára is. Ezért minden hittel úgy van, mint Ábraháméval, aki reménységgel hitt „reménység ellenére". Amikor már minden reménység, minden kilátás és lehetőség meghiusult, akkor mégis reménységgel hitt. A hit mindig reménység: „teljes bizodalom, ragaszkodás a reménylett dolgokhoz, meggyőződés azok felől a dolgok felől, melyeket nem látunk" (Zsid. 11, 1). Olyan reménység a hit, hogy a kívülálló számára teljesen lehetetlennek, sőt értelmetlennek látszik: valószínűtlen és paradox. Emberi szemmel nézve teljesen értelmetlen volt az Ábrahámnak adott ígéret is, tiogy sok nép atyjává lesz. Ábrahám tisztában volt akkor — közel száz esztendős korában — a saját életerejének az elapadásával és felesége, Sára foganó készségének az elhalásával. Azonban mindez nem tántorította őt meg. Paradox hittel ragaszkodott Istenéhez, akitől az ígéretet nyerte. Hitte, hogy neki van hatalma ígéretét beteljesíteni. Minden igaz hit így „ad dicsőséget Istennek" (ahogy a szöveg szószerint mondja), azaz így dicsőíti Istent. Letesz arról, amit az emberi irtelem és belátás lehetőnek vagy valószínűnek minősít. Nem „kételkedik", mert ÍZ Isten ígéretében kételkedni hitetlenség. Abban, amit Istentől várt, nem azt :ette mértékké, és nem azt vette irányadónak, amit az emberi tapasztalat igazol. Hanem a tapasztalat ellenére is Isten ígéretének adott igazat, ahhoz ragaszkodott, isten igéje és ígérete így lesz a hit számára döntő tényezővé minden tapasztaással ellentétben. Ebben a hitben Isten lesz úrrá az ember felett, Isten keríti latalmába az embert. Az ember pedig önmagáról, Isten ellen lázadó akaratáról emondva átadja önmagát Urának engedelmes, mindent Tőle vevő és Tőle minient elfogadó bizodalommal. Isten így lesz valóban Isten, világfölényes, szuve•én úr, aki életre hívja a holtat és létre hívja azt, aki nincs: létre és életre hívja jennünk az új, neki engedelmes embert. Ez a hit számított Ábrahámnak igazságul. Ezt a hitet ismeri fel az apostol 3