Karner Károly: Isten igazsága. Pál apostol levele a rómabeliekhez (Győr, 1942)
I. főrész: Az evangélium által Isten üdvösséget szerez a hívőnek (1,18—8,39)
29 29 30 SÍ Isten kegyelméhez. Egyedül hit által igazulunk meg és üdvösségünk kizárólag Isten kegyelmének az ajándéka. Zsidóknak és pogányoknak igy nyit utat Isten a megmenekülésre, a bűn hatalmából való kiszabadulásra, az üdvösségre. Éppen ezáltal mutatja meg, hogy zsidóknak és pogányoknak az Istene, az egy igaz Isten. Igaznak fogadja el a zsidót „hit alapján" és a pogányt „hit által". A zsidó az ÓSz-ben adott törvény által jut el bűnének ismeretére, oda, ahol megtalálhatja, mennyire elszakadt Istentől, az élet forrásától s mennyire ellentétbe került Istennel. Ennek a zsidónak engedelmes hittel kell felismernie az Isten akaratát: a hit az az alap és Isten által munkált „feltétel", melynek alapján őt Isten igaznak elfogadja. Viszont a pogány az evangélium világításában ismeri fel Istentől elszakadtságát, elesettségét és el veszettségét: neki a hit lesz azzá az Istentől nyújtott eszközzé, amely által Isten feléje kinyújtja megmentő kezét. A zsidó gondolkodás számára önkénytelenül adódik a kérdés: vájjon nem érvényteleníti-e a Krisztusban nyújtott kegyelem, a hit a törvényt? Vájjon nem bélyegzi-e meg hamisnak az evangélium-hirdetést már az a körülmény is, hogy apostolai hatálytalanítják a törvényt, Istennek minden zsidó által elismert kinyilatkoztatását? Az apostol egyelőre nem felel erre a kérdésre, csak röviden válaszolja: ilyesmiről szó sem lehet, ellenkezőleg éppen az evangélium „állítja fel", azaz juttatja érvényre a törvényt, ad neki hatályt. 4,1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 4, 1—25: Ábrahám, a hit által való megigazulás példája. Nos, mit mondjunk Ábrahámról, test szerinti ősatyánkról? Ha Ábrahám cselekedetekből igazult volna meg, akkor volna oka dicsekvésre. Azonban akkor sem Isten előtt. Mit mond az írás? „Hitt Ábrahám Istennek és ezt igazságul számította neki". Aki munkát szolgáltat, annak a bért nem kegyelemből számítják fel, hanem tartozás szerint. Ellenben annak, aki nem szolgáltat munkát, [azaz nem támaszkodik jócselekedetre], hanem hisz abban, aki elfogadja igaznak az istentelent, annak [Isten] a hitét számítja igazságul. Ehhez képest mondja Dávid is boldognak azt az embert, akinek Isten cselekedetek nélkül számít be igazságot: „Boldogok, akiknek [Isten] megbocsátotta gonoszságukat és elfedte bűneiket. Boldog férfi az, akinek az Ür nem számít be bűnt". Vájjon ez a boldognak-mondás csak a körülmetéltnek szól-e, vagy pedig a körülmetéletlennek is? Hiszen azt mondjuk: „Ábrahámnak [Isten] a hitet számította igazságul". Milyen körülmények közt számította? Körülmetélt vagy körülmetéletlen állapotában? Nem körülmetélt, hanem körülmetéletlen állapotában! A körülmetélés jelét pedig a körülmetéletlensége idején tanúsított hite igazságának pecsétjéül nyerte, hogy atyja legyen mindazoknak, akik körülmetéletlenül is hisznek s hogy ezeknek is számítson be [Isten] igazságot. De atyjává lett a körülmetélteknek is, nevezetesen azoknak, akik nemcsak körülmetélkedtek, hanem egyúttal követik is Ábrahám atyánkat: