Karner Károly: Isten igazsága. Pál apostol levele a rómabeliekhez (Győr, 1942)

I. főrész: Az evangélium által Isten üdvösséget szerez a hívőnek (1,18—8,39)

23 81 i 1 1 i ( ( J 1 9 10 11 12 13 14,15 16,17 18 19 20 9 10—18 krisztusban evvel az Istennel. Különben valóban nagyon kézenfekvő az az ellenvetés, amelyet Pálnak tulajdonítottak ellenfelei s amivel talán nemcsak zsidóstodó, hanem szabadosságra hajló görög keresztyének is rágalmazták, hogy t. i. ehet, sőt helyes gonoszt cselekedni azért, hogy ebből jó származzék. Ha Isten az emberi gonoszságot fel tudja használni arra, hogy vele egyre teljesebben ragyogtassa dicsőségét, ha pl. Júdás árulását is bele tudja illeszteni a bűnös emberiséget megmentő üdvtervébe, akkor csak elősegítjük Isten akaratának érvényesülését, ha gonoszt cselekszünk. Mert akkor a mi gonoszságunk hozzájárul a jó eredmény létesítéséhez, t. i. Isten dicsősége felragyogtatásához. A következő fejezetek folyamán változatos formákban ismételten találkozunk evvel az ellenvetéssel. Itt Pál azzal utasítja azt vissza, hogy akik így gondolkodnak, azokat joggal sújtja Isten ítélettel. 3, 9—20: Zsidók és pogányok bűne az írás tükrében. Hogy is van tehát? Kimagaslunk [mi zsidók a többi népek közül] ? Semmiképen sem! Hiszen éppen most emeltünk vádat, hogy zsidók és görögök mindannyian a bűn hatalmában vannak. így mondja az írás is: „Nincs igaz egy sem. Nincs, aki értelmes volna, nincs aki keresné az Istent. Mindnyájan elhajoltak tőle, együttesen haszontalanokká lettek. Nincs, aki jót cselekedne, nincsen egyetlen egy sem." „Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel álnokságot mondanak." „Kígyóméreg van az ajkaik alatt." „Szájuk telve van átokkal és keserűséggel." „Lábuk gyors a vérontásra, pusztulás és nyomorúság van útjukon, a békesség útját nem ismerik." „Nem félik Istent és nem törődnek vele." Tudjuk pedig, hogy a törvény azokhoz intézi szavát, akik a törvény hatálya alá esnek, hogy minden száj elnémuljon és az egész világ vétkessé legyen Isten előtt. Mert senki sem igazul meg előtte a törvény követelte cselekedetek alapján. A törvény csak a bűn felismeréséhez vezet. 10—12. vs. v. ö. Zsolt. 14, 1—3 (53, 2—4.); Prédikátor 7, 20. — 13. vs. Zsolt. 5, 10; 140, 4. — 14. vs. v. ö. Zsolt. 10, 7. — 15—17. vs. v. ö. Ezs. 59, 7—8; Péld. 1, 16. — 18. vs. v. ö. Zsolt. 36, 2. — 20. vs. v. ö. Zsolt. 143, 2. A 18. vs.-ben a görög szöveg szószerinti fordítása ez: „nincs istenfélelem szemeik előtt." Eredeti értelme szerint a zsoltár azt mondja: „nincs számukra Istentől való rettegés, amely oda állana szemeik elé" (v. ö. Schmidt: „Die Psalmen", 1934, 67—68. lap.). Ezt az értelmet igyekszik a fordítás felbontani és érthető magyarsággal visszaadni. Az apostol most összefoglalja az eddigi gondolatmenetet és a végeredmény feltárásával még egyszer megmutatja az elmondottak értelmét. Első sorban a legutóbbi verseket fűzi tovább: lehet-e az eddigiek alapján arról beszélni, hogy a zsidóság kimagaslik a többi népek közül, talán olyan értelemben, mint azt a 2, 17—20 soraiban megnyilatkozó zsidó „öntudat" állítja? Nyomatékos tagadással kell a kérdésre felelni s megállapítani, hogy zsidók és görögök egy vonatkozásban nyilván egyformák: „mindannyian a bűn hatalmában vannak". A bűn úgy uralkodik fölöttük, mint a rabszolgatartó a rabszolgái fölött. Kényre kedvre ki vannak szolgáltatva a bűnnek. Ez új színekkel világosodik meg, mikor Pál az írást idézi. Különféle formákban és különféle vonatkozásokkal, de a végső tartalom szerint az egymást követő íráshelyek mind arra mutatnak rá, hogy az emberben a gonoszság telepedett meg, a bűn és az Isten ellen lázadás