Karner Károly: Isten igazsága. Pál apostol levele a rómabeliekhez (Győr, 1942)

I. főrész: Az evangélium által Isten üdvösséget szerez a hívőnek (1,18—8,39)

17 11 12 13 14 15 16 2,1 2 3 4 5 tisztesség és békesség mindenkinek, aki a jót cselekszi, zsidónak elsősorban, de a görögnek is éppen úgy! Mert Istennél nincs személyválogatás! Akik törvény nélkül vétkeztek, törvény nélkül kárhoznak el. Viszont akik a törvény birtokában vétkeznek, azokat Isten majd a törvény alapján ítéli meg. Mert Isten előtt nem a törvény hallgatói igazak, hanem a törvény cselekvőit fogadja majd el igazaknak. Valahányszor ugyanis a pogányok, akiknek nincs birtokában a törvény, természettől fogva cselekszik, amit a törvény követel, akkor ők törvényük önmaguknak, bár nincs birtokukban a törvény. Az ilyenek bizonyítják, hogy a törvény követelte cselekedet bele van írva szívükbe. Tanúskodik erről a lelkiismeretük is, meg a gondolataik, melyekkel egymást kölcsönösen vádolják, vagy esetleg védik. De azon a napon Isten megítéli majd az emberek titkos gondolatait az én evangéliumom szerint Jézus Krisztus által. 6. vs. v. ö. Zsolt. 62, 13. Vájjon nem ítél-e az apostol igazságtalanul, amikor olyan sötét színekkel rajzolja meg az ember képét? Hiszen vannak másformájú emberek is, olyanok, akik elítélik az erkölcstelen cselekedeteket! Az ókorban főként a zsidók szokták meg, hogy saját erkölcsi tökéletességük tudatában elítéljék a bűn fertőjébe süllyedt pogányokat. Az apostol tekintete egyre inkább fordul a zsidók felé a nélkül, hogy a következő mondatokkal szavait kimondottan hozzájuk intézné. Pál apostol erről a mások erkölcstelenségét elítélő emberről is azt mondja, hogy „nincs mentsége". Mert míg másokat elítél, maga is hasonló bűnbe esik. Azzal, hogy másokat elítél, maga fölött mondja ki az ítéletet, hiszen maga is ugyanazt cselekszi, mint a többiek, t. i. folyvást vétkezik Isten ellen. Ezért éri őt is „igazság szerint" Isten ítélete, azaz Isten ítélete rajta igaznak és jogosnak bizonyul. Mások cselekedetének az elítélése könnyen származhatik abból az előfeltevésből, hogy ily módon elkerülhetjük az Isten ítéletét. Azonban nem elég tudni, hogy mi jó és helyes, nem elég a rosszat másoknál elítélni, hanem cselekedni kell, ami jó. Ha Isten ítélete késik s nem követi azonnal gonosz cselekedeteinket, ebből még nem következik, hogy az ítéletet elkerülhetjük. Isten jósága, e/nézése és hosszútűrése nyilatkozik meg abban, ha nem sujt le a bűnösre azonnal. Az apostol gondolatmenete élénken emlékeztet a görögül beszélő zsidóság előtt jól ismeretes „Salamon Bölcsesége" c. apokrifus irat néhány mondatára: „Istenünk, te jó vagy és igaz, hosszútűrő, és irgalommal kormányzod a mindenséget. Ha vétkezünk is, a tieid vagyunk, mert ismerjük hatalmadat. De nem fogunk vétkezni, mert tudjuk, hogy a tieid közé számítanak bennünket. Téged megismerni a tökéletes igazság (iustitia) és a te hatalmadat ismerni a halhatatlanság gyökere" (Sal. Bölcs. 15, 1—3.). Erre a kiválasztottságára hagyatkozó, magával elégedett és öntelt gondolkodásra céloz az apostol, mikor arra figyelmeztet, hogy Isten irántunk való jóságával magunkbaszállásra, „megtérésre" akar indítani, tehát arra, hogy Isten nélkül folytatott életünkkel felhagyjunk és hozzá térjünk. Aki Isten jóságából nem hallja ki a megtérésre hívó szavát, „konok". A konok nem akar megtérni, konoksága megátalkodottsággá lesz s nem is tud már megtérni. Ez a megátalkodott, „meg nem tért szívű" ember gyűjti magára, — miként a nagyfeszültségű árammal telt vezeték a villámcsapást, — az Isten haragját az ítélet napjára, mikor Isten kinyilatkoztatja haragját. A harag napja Isten igazságos ítéletét hozza napvilágra. Mert amint Zsolt. 62, 13 2