Karner Károly: Isten igazsága. Pál apostol levele a rómabeliekhez (Győr, 1942)

Bevezetés

2 Ez a levél örömüzenete hozzánk. Nincs kárhoztató ítélet ellenünk azért, mivel Isten Krisztus által megbocsátja bűneinket, fiaivá fogad és bevisz üdvösségébe, ha hittel fogadjuk a kegyelmet. Ez pedig nem valami időfölötti, „elvont" „igazság", hanem olyan mindennap megújuló, bennünket megújító isteni cselekedet, mely életünk folyásában válik valósággá. A Római levél keletkezése. Hogy Rómában hogyan alakult meg az első keresztyén gyülekezet, azt ma már nem tudjuk teljes világossággal kideríteni. Csak annyi bizonyos, hogy a gyülekezetet nem alapította sem Pál apostol, sem pedig más az apostolok közül. A gyülekezet meglétének az első jele maga a Római levél, majd pedig Csel. 28, 15 híradása, hogy t. i. a fogolyként Rómába érkező Pál apostolt a római keresztyének a Forum Appii-nál és Tres Tabernae-nál fogadták. Ilyen körülmények közt valószínűnek kell mondani, hogy Rómába olyanok vitték el a keresztyén hit hírét, akik mint római lakósok valahol egyebütt hallották az evangéliumot és tértek meg, vagy pedig már mint keresztyének költözködtek Rómába. Valószínűnek látszik az a feltevés, hogy a nagy ünnepekre Jeruzsálembe zarándokló római zsidók (v. ö. Csel. 2, 10.) közt akadtak olyanok, akik hittel fogadták az evangélium hirdetését és lakóhelyükre visszatérve a római zsidóság, a „prozeliták" (zsidókká lett pogányok) és „istenfélők" (a zsidóság iránt érdeklődő pogányok) körében hirdették az evangéliumot. Ha ez a feltevés helytálló volna, akkor könnyebben megérthetnénk azt az egyik 2. századbeli római történetírótól, Suetoniustól származó híradást, hogy t. i. Claudius császár „a Krésztus izgatása miatt hevesen zavargó zsidókat kiűzte Rómából". Mivel egyébiránt semmit sem tudunk valami Krésztus nevű zsidó felkelő vezérről s mivel a „Krésztus" név (mely különben igen jellegzetes rabszolga-név) talán csak változata a „Krisztus" szónak, azért Suetonius híradását úgy szokták értelmezni, hogy a zavargásokra a római zsidóság körében a terjeszkedő keresztyénség adott okot. Suetonius tehát helytelenül gondolta volna, hogy a zsidók körében valami Krésztus nevű felkelő lépett fel. Talán inkább a terjeszkedő keresztyénség bontotta meg a római zsidóság egységét és adott alkalmat olyan megmozdulásokra és zavargásokra a gyülekezetben, hogy a császár volt kénytelen rendet csinálni. Ha ez a feltevés helytálló, akkor megértjük, hogy a római keresztyén gyülekezetből a zsidók 49-ben vagy 50-ben (amikor Claudius rendelete kelt) elvándoroltak és csak részben tértek vissza Claudius halála (54) után. Ez a feltevés megértetné a gyülekezet összetételét is: eredetileg nagyobbrészt zsidókeresztyének alkothatták, de a Claudius-féle rendelet következtében a zsidók elvándoroltak s amikor visszatérhettek, a gyülekezet többsége már pogánykeresztyén volt. Amikor Pál apostol a kezeink közt lévő levelet megírta, a gyülekezet nagyobb része minden esetre pogány-keresztyénekből állott (v. ö. 1, 5. 13; 11, 13; 15, 15 kk. stb.). Ennek a megállapítása azért fontos, mivel a levél egyes fejtegetései így részben érthetőbbekké válnak, részben pedig új színt nyernek. Mindenesetre figyelni kell azonban arra is, hogy a római gyülekezetben akkor is voltak zsidó-keresztyének, amikor az apostol levelét írta: azok a „hitben gyengék", akikről a 14. és 15. fejezetek fejtegetései szólnak, valószínűleg ilyenek voltak. A római gyülekezet keletkezését kapcsolatba szokták hozni Péter apostol nevével is. Erre nézve a következőket kell tudnunk: az a hagyomány, hogy Péter apostol 20—25 évig lett volna Rómában a gyülekezet püspöke, nyilván legenda s először a 4. században jelentkezik. A régebbi hagyomány erről nem tud, ellenben visszavezethető a 2. század elejére, sőt az 1. század végére az a tudósítás, hogy Péter apostol volt Rómában és ott (valószínűleg 64-ben) vértanúi