Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - III. Jézus harca a zsidó kegyességgel (1,40-3,6)

14. Szombat?-2,23-28 (és már jóval előbb is) a szombat megünneplését tartották a zsidó vallásosság legfőbb ismertetőjelének. A szombat törvénye (3. parancsolat) felette állt az összes többi törvénynek. Volt olyan felfogás, amely szerint a szombatot először a mennyben ünnepelték, és Izraelt azért hívta el Isten, hogy legyen a földön egy nép, amely megtartja a szombatot. Mindebben a zsidó vallásosság jellegzetes törvényszemlélete mutatkozik meg: a törvény mint Isten rendelése az ember fölött áll, önmagában és önmagáért való, abszolút isteni rend, amely minden emberi körülménytől függetlenül érvényes. Ezért az embernek nincs joga a törvény értelme és célja felől kérdezni. Kérdezés nélkül, vakon kell engedelmeskednie s csak így várhatja Isten áldását. Jézus ezt az egész szemléletet áthúzza, ill. ellenkezőjére fordítja. Nem a törvény, nem a szombat áll az első helyen, hanem az ember. Az ember a teremtés célja! Minden, még a szombat is érte van, neki van alárendelve! Jézus emberszemléletének egyik legmélyebb pontja tűnik itt elő, amelyet az intézményeibe, saját vallásos életrendjébe belemerevedett egyház ugyanúgy képtelen elfogadni, mint akkor a farizeizmus. Már Máté és Lukács is túlzásnak érezhették ezt a radikalitást, s ezért hagyták ki saját elbeszélésükből ezt a mondatot. Persze Jézus nem hirdet erkölcsi anarchizmust, hanem Isten akaratának új megértését. Nem vonja kétségbe, hogy a szombat, mint heti pihenőnap, Isten teremtési rendje. De nem önmagáért való rend. Értelme és célja abban van, hogy az ember javát szolgálja. Jézus szerint ez a mértéke nem csak a szombatnak, de minden törvénynek. Ami nem az ember javát szolgálja, hanem az embert egy önmagáért való vallásos praxis szolgájává teszi, az nem Isten akarata, még ha Mózes mondja is. Egy 2. századi rabbi hasonló mondata így hangzik: „Isten nektek adta a szombatot és nem titeket adott a szombatnak." Ez a rabbinista gondolkodással egyébként is ellentétben álló mondat csak arra vonatkozik, hogy életveszély esetén át lehet lépni a szombatra vonatkozó rendet. Tehát a szükséghelyzet kivételes esetéről van szó, mint Dávidnál is. Jézus szava univerzális. Mindig az ember java a döntő! Kétségtelen, hogy Jézus ezzel a mondattal mélyen megsértette a zsidó kegyesség szombat-szemléletét. Éppen ezért nem véletlen, hogy Márk a szombat kérdését is azok közé a vitapontok közé sorolja, amelyek Jézust keresztre juttatták (3,6). Ugyanakkor ez a vers tipikus példája az ún. implicit krisztológiának. Jézus fölébe helyezi magát a törvénynek. De nem önmagával, hanem Isten teremtő akaratával érvel. Isteni igényt támaszt, de ezt nem indokolja semmivel. Egyszerűen döntés elé állít bennünket: igazat adunk-e neki? Ezt az implicit isteni igényt explikálja a következő vers. 28 A ωστε = hóste (= úgyhogy, tehát) arra utal, hogy ez a vers az előzők konzekvenciája. De mire vonatkozik közelebbről? Máig előfordul H. Grotius véleménye, hogy az „Ember Fia" kifejezés egyszerűen „embert" jelent s így itt az 56