Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - III. Jézus harca a zsidó kegyességgel (1,40-3,6)

14. Szombat?-2,23-28 zeusok azt mondták neki: Látod, miért tesznek szombaton olyat, amit nem szabad? (25) ő pedig azt mondja nekik: Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett és megéhezett δ és a vele levők? (26) Hogyan ment be Isten házába Abjátár föpap idején és ette meg a kitett szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni, csak a papoknak, és adott a vele levőknek is? (27) És azt mondta nekik: A szombat lett az emberért és nem az ember a szombatért, (28) tehát ura az Ember Pia a szombatnak is. Vö.: a 23. v.-hez 5 Móz 23,25 - 25k. vk.-hez 1 Sám 21,1-6 - a 26. v.-hez 3 Móz 24,5-9. - A „szombat"-hoz Prőhle, Lukács, 104k. Az egész evangéliumi hagyomány tud arról, hogy Jézus és tanítványai összeütközésbe kerültek a szombat megünneplésének zsidó rendjével. (A következő szakaszon kívül v.ö. még Lk 13,10-17; 14,1-6; Jn 5,1-19, 7,15-24; 9,13-17.) Sőt a szombat az egész első században ütközőpont maradt nem csak a keresztyénség és zsidóság között, hanem a keresztyénségen belül is. A zsidókeresztyének általában - bizonyos könnyítésekkel továbbra is a szombatot ünnepelték heti pihenőnapként (vö. Mt 24,20; Rm 14,5k). A pogány keresztyénség számára viszont a szombatnak nem volt semmi jelentősége (vö. Gal. 2; ApCs 15). Lehettek azonban olyan zsidókeresztyén irányzatok, amelyek - a körülmetélkedéshez hasonlóan - a szombat megünneplését is rá akarták kényszeríteni a pogánykeresztyénekre (Kol 2,16; vö. még Gal 4,10). Egyébként a vasárnapnak, mint Jézus feltámadása emléknapjának megünneplése valószínűleg már a század első felében megkezdődött. Legkorábbi nyomai: lKor 16,2; Jel 1,10; ApCs 20,7. Az utóbbi szerint este tartottak úrvacsorai istentiszteletet. Kezdetben valószínűleg zsidókeresztyének számára sem jelentett a szombat és vasárnap párhuzamos ünneplése ellentétet. A kettő szembeállításának első írásos nyoma Ignatius magnesiai levelében található (9,1). Mivel tehát a szombat kérdése az őskeresztyénséget is erősen foglalkoztatta, érthető, hogy ennek nyoma az evangéliumok szombat-perikópáiban is megtalálható, sőt azok megfogalmazása többnyire a húsvét utáni szituációt tükrözi. Ezt mutatja ez a szakasz is. A farizeusok vádjára, amely nem Jézust(l), hanem a tanítványokat (= a húsvét utáni gyülekezetet) éri, három különböző választ olvasunk (25k; 27 és 28). Az első egy pontatlan (emlékezetből?) ÓT-i utalás, amely, mint érvelési mód, nem jellemző Jézusra, annál inkább a zsidókeresztyén és zsidó írástudók vitáira. Ezzel feszültségben áll a harmadik válasz. Míg az elsőben Jézus aláveti magát az ÓT-nak és azzal igazolja magát, itt a húsvét utáni explicit krisztológia az érvelés alapja, amely szerint Jézus, mint Ember Fia, fölötte áll („ura") az ÓT-nak, vagyis a törvénynek s ezen belül a szombat törvényének is. A második válasz mindkét másikkal feszültségben van. Márk fűzhette bele a szakaszba s minden bizonnyal ez mutatja Jézus eredeti érvelését a 53