Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - III. Jézus harca a zsidó kegyességgel (1,40-3,6)

12. Bűnösökkel közösségben - 2,13-17 erkölcsi színvonalon élő, nyerészkedő emberek, akik pácienseiket alaposan megzsarolták (Lk 19,8). Mindezért vallásilag és társadalmilag egyaránt kiközösítették és a nyilvánvaló bűnösök és a pogányok közé sorolták őket (vö. a „vámszedők és bűnösök" kifejezést, valamint Mt 18,17; Lk 19,7). - Mindezt Jézus is tudta, mégsem akadályozta meg abban, hogy Lévit követői közé hívja. Ilyen radikális Isten kegyelme, amely Jézussal megjelent a földön (2,10). Áttör minden vallásos és társadalmi előítéletet, korlátot. Minden bűnt megbocsát (3,28!). A legmegvetettebbek, a legmélyebbre süllyedtek előtt is szélesre tárja az Istennel való közösség kapuját. Nem ismer reménytelen esetet! 15 Lévi nem az egyetlen! „Sokan voltak és követték őt" - fűzi bele Márk a hagyományos szövegbe, ezzel is erősítve a két egység kapcsolatát. Jézus asztaltársaságának tagjairól - akárcsak Léviről s az első négy tanítványról - ez a legfontosabb tudnivaló: „követték őt! - Nem egészen világos, hogy kinek a „házában" történik az esemény. Az új kezdés („és történt") mellett ez is arra vall, hogy eredetileg két önálló egységről van szó. Lehet, hogy a hagyományban még Jézus „házában" volt a vendéglátás. Lukács már világosan Lévi házáról szól és Márk összefüggésében is ez a lehetőség a valószínűbb. Márknál Jézusnak nincs „háza", sem „otthona". Vendég mindenütt, mint a kiküldött tizenkettő is (6,10). - Márknál itt találjuk először a „tanítvány" (μαΘητης - mathétés) megjelölést, amely az egész szinoptikus hagyományban a Jézus-követők egy kisebb csoportját jelöli. Számuk Lukácsnál jelentősen nagyobb, mint 12 (vö. Lk 6,13; 10,1.17). Máté és Márk mindig a tizenkettőre gondol. Szerepük Márknál következetesen végiggondolt koncepciót jelent (vö. Bev. C. 2. b.). Itteni kiemelésük sajátos beállítást ad a leírásnak. Jézus közösségének ők mintegy a törzstagjai. Az természetes, hogy Jézus velük asztalközösségben van. De most új „tagok" jönnek: a zsidóságban megvetett, kiközösített, pogányokkal egy szinten levő „vámszedők és bűnösök". Nekik is van helyük Jézus asztalánál? Ez a szakasz fő kérdése, vitapontja. A megfogalmazásból látszik hogy az elbeszélő nemcsak arra a botrányra gondol, amit Jézusnak a vámszedőkkel való asztalközössége a farizeusok számára annak idején jelentett, hanem arra az őskeresztyénségben égető kérdésre is, hogy a pogányoknak van-e helyük Jézus egyházában. Sőt: zsidókeresztyén ülhet-e egy (úrvacsorai) asztalhoz pogánykeresztyénnel (vö. Gal 2,1116 stb.)? Valószínűleg ebbe az irányba mutat a „vámszedők és bűnösök" kifejezés is, amelynek értelme vitás. Azonos a kettő? Vagy a „bűnösök" külön kategóriát jelentenek (nyilvánvaló gonosztevők, züllöttek stb.)? J. Jeremias szerint legkevésbé valószínű, hogy „a föld népére" kell gondolni. Ebbe a farizeusi kategóriába mindenki beletartozott, aki nem volt farizeus, tehát nyilván maga Jézus is. Valószínűbb, hogy a „bűnösök" kifejezésnek általánosító értelme van („vámszedő-félék") és olyanokat jelöl, akik általában erkölcsileg elmarasztalhatók és zsidó mércével „tisztátalanok" voltak. A szinoptikusoknál különösképpen is a pogányokra utal (vö. Mk 14,41; Mt 18,17; - Mt 5,47; pogány = bűnös: Lk 6,33). 46