Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)
Előszó
Előszó Nehéz történelmi időkben, amikor erőszak uralja az életet, nemcsak az emberek szenvednek, hanem a könyvek is. Máglya, zúzda vagy cenzúra a sorsuk. Tizenhét évvel ezelőtt Márk kommentárom első kiadása a kommunista pártállamot kiszolgáló egyházi cenzúra áldozata lett. Most viszont hálát adok Istennek, hogy megérhettem könyvem cenzori szövegmanipulációktól mentes, az eredeti kéziratnak megfelelő új kiadását. Aki a két kiadást összehasonlítja, megérti, hogy csak e másodikat tekintem a valódi elsőnek. A cenzor fő szempontja, amelynek alapján a több mint 300 szövegváltoztatást, törlést és betoldást elkövette, az ún. diakóniai teológia volt. Ez a koncepció kezdetben biblikus kiindulású kísérletnek látszott a keresztyénség küldetésének teológiai értelmezésére a modern szekularizáció kontextusában. Egyre inkább kiderült azonban, hogy ez a biblikus teológiai szándék csupán álarc, külső lepel egy kötelezővé tett, masszív politikai ideológia számára. Ez az egyházi ideológia nem az egyház identitásának megőrzését célozta már, hanem éppen ellenkezőleg, azt, hogy az egyház szellemi és gyakorlati működését mindenestül alárendelje a marxista-ateista ideológiának és a moszkvai egyház- és világpolitikának, az ún. „békeharcnak". Ε destruktív kényszerhelyzetnek jogi, erkölcsi és személyi vonatkozásaira itt nem kívánok kitérni. Készülő emlékirataimban szeretnék ezekkel foglalkozni. Most csupán az ún. diakóniai teológia néhány alapvető vonására utalok, ahogyan azok könyvem cenzúrázásában érvényesültek. A koncepció kiindulópontja az egyház küldetésének megkettőzése „igehirdetésre és diakóniára". Ε megkettőzés célja nem a „praktikus" keresztyénség fontosságának hangsúlyozása volt, hanem sokkal inkább az, hogy teológiai kategóriát s egyben igazolást adjon az egyház állami oldalról igényelt politikai szerepléséhez, mindenekelőtt az egyházvezetők fenntartás nélküli politikai kollaborációjához. A diakónia mint az egyház szociáletikai, konkrétan politikai magatartása önállósult és riválisa, sőt mértéke, feltétele lett az igehirdetésnek, ezzel a minduntalan hangoztatott jelszóval: a diakóniát nem végző (= nem politizáló), csak(!) igét hirdető egyház nem egyház! De éppen ez a szembeállítás jelzi, hogy hamis teológiai koncepcióról van szó, amelyben eltorzul, sőt el is tűnik két fontos teológiai összefüggés: a) A diakónia mint szeretetszolgálat nem feltétele, hanem következménye az igehirdetésnek, b) Az igehirdetés és a keresztyén szeretetszolgálat kapcsolatában döntő teológiai szerepe van a hitnek. Az ige I