Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Előszó a második kiadáshoz Ebben az esztendőben lesz férjem halálának ötödik évfordulója. 2000. október 17én halt meg, de már halála pillanatában tudtam, hogy 23-án, a magyar ifjúság és nemzet dicsőséges, de a hatalmas túlerővel szemben mégis esélytelen szabadságharcának tragikus emléknapján veszünk tőle búcsút. S valóban ezen a napon helyeztük örök nyugalomra a hévízgyörki temetőben, ahol sírhelyét - már 32 éves korában - ő maga választotta ki. Férjem kora ifjúságától elkötelezettje volt az igazságnak, s ezért következetesen és rendíthetetlen bátorsággal harcolt haláláig. Olyan esélytelen Dávid-Góliát harc volt ez, mint a magyar ifjúságé, de azt is tudta, hogy Isten mindig a Dávidok oldalán áll, még akkor is, ha ideig-óráig Góliát látszik erősebbnek. Dóka Zoltán soha nem volt karrierista, de azt nagyképűség nélkül tudta magáról, hogy többre lett volna képes, mint amire lehetősége volt. Ezt a gyülekezet is tudta róla, s bár együtt éreztek vele, mégis boldogok voltak, hogy a felsőbbség Hévízgyörkre helyezte. így hozott ki Isten a rosszból is jót. Ugyanis már megérkezésünk napján szoros érzelmi kötődés alakult ki féqem és a gyülekezet között, s ez az évek során tovább mélyült annyira, hogy nyugdíjba menetele után is a gyülekezet közelében akart maradni. S most már elmondhatom, hogy ez a szeretet kiállta az idő próbáját, sőt átível a halálon is, és él tovább, mert a forrás, amiből táplálkozik, örök. A szeretet, ha igazi, megmutatja magát. Leleményes és kifogyhatatlan ötlettára van. Miért mondom ezt? Mert ez a szeretet állíttatott síremléket lelkészük halálának egyéves évfordulóján, s ez tette lehetővé e könyv másodszori kiadását. így fejezik ki szeretetüket most már nekünk, élőknek és az utókornak. De, hogy a gyülekezet számára is maradjon emlék az ötéves évfordulóról, október 23-án emléktáblát fognak elhelyezni a parókia falán. (Az évfordulóról mindig 23-án és nem 17-én emlékezünk meg.) Eddig arról beszéltem, hogy mit jelentett féqem a gyülekezet számára. De hogy az ő számára mit jelentett a gyülekezet ragaszkodása, óvó, biztonságot jelentő szeretete, nehéz útjából rájuk háruló sok hátrányt vállaló, hűséges kitartása - azt mondja el ő maga. 1984-ben Németországból levelet írt a gyülekezetnek. Felolvastuk a templomban. Ebből idézem a befejező mondatokat: „.. .akárhogyan is alakul további sorsom, tudnotok kell, hogy lélekben és imádságban mindig veletek vagyok és maradok. 25 év közös útja eltéphetetlenül hozzátok köt. Mindig elevenen él bennem annak a szeretetnek az emléke, amellyel 25 éve családommal együtt befogadtatok nemcsak a hévízgyörki parókiára, hanem a szívetekbe is. Csikorgó hideg télben 1959 februárjában megalázottan és hamis vádakkal terhelten álltam akkor is előttetek, s ti meleg szobával, meleg étellel és sarkig tárt szívvel fogadtatok bennünket, és hálás szívvel mondhatom, hogy ez a szeretet azóta sem fogyott. Mindnyájatokat szeretlek, és szeretni is foglak halálom órájáig." Kísérje Isten áldása a hévízgyörki gyülekezet szeretetéből útjára induló második kiadás szolgálatát. 2005 nyarán Dóka Zoltánné