Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Bevezetés - C) Márk evangéliumának jellegzetességei

ványság kezdettől fogva Isten kegyelmes ajándéka. Ekléziológiai: az egyház nem az apostolok személyére vagy hitére épül, hanem egyedül és kizárólag az őket visszafogadó Megfeszített kegyelmére, aki mint Feltámadott jár előttük (16,6k). c. Jézus példázatokba rejti mondanivalóját. Az ún. márki „példázatteória" Márk sajátos példázatértelmezését írja le. Nála a példázat (= parabolé) már nem azt jelenti, amit eredetileg Jézusnál jelentett, ti. Isten országát kinyilatkoztató, feltáró igehirdetést, hanem olyan rejtélyes beszédet, amely elrejti Jézus tanítását, hogy senki ne érthesse meg. A tanítványok ugyan külön tanítást kapnak róla (4,34), ennek ellenére nem értik, akárcsak Jézus többi hallgatója (4,13; 7,17k). Viszont azonnal „nyílt beszéddé" lesz Jézus szava, mihelyt szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról szól (8,32a). Persze a tanítványok ezt sem értik (8,32k; 9,32!). Vagyis a példázatok rejtélyét a szenvedés bejelentése oldja fel. A tanítványok értetlenségét viszont csak a kereszt ténye és a Feltámadott kegyelme. Fontos megfigyelnünk, hogy mindezek a titokmotívumok idői jellegűek és túlutalnak önmagukon a feloldás helye, azaz Jézus halála és feltámadása felé. Márk tehát nem valami általános érvényű igazságot, örök titkot akar kifejezni velük (pl. Isten megfoghatatlanságát, kifejezhetetlenségét). De az sem feladatuk - mint Wrede gondolta hogy áthidalják az ellentétet Jézus nem messiási élete, mint történeti tény és a húsvét után messiási jellegűvé átformált hagyomány között. Nincs ugyanis semmiféle utalás arra, hogy Márk feltételezné Jézus életének nem messiási jellegét. Bár teológiai gondolkodása történeti jellegű, soha nem veti fel azt a történelmi kérdést, hogy vajon Jézus Messiásnak tartotta-e önmagát. Számára ez az egész hagyomány természetes előfeltétele volt, amit fenntartás nélkül vallott ő maga is. Az ő kérdésfelvetése teljes mértékben „intratradicionális", azaz hagyományon belüli és krisztológiai, nem pedig profán-történelmi jellegű. Márk a hagyomány különböző krisztológiáinak ismeretében Jézus Messiás voltának tulajdonképpeni értelmét és tartalmát akarta feltárni. Ebben a törekvésében jelentett számára a titokképzet olyan hagyományértelmező, herméneutikai eszközt, amelynek segítségével minden egyéb hagyományt a szenvedéshagyománynak rendelt alá. Ez a krisztológiai szemlélet jut kifejezésre az ún. messiási címek használatában is. Márk három ilyen címet használ aktívan: Isten Fia, Krisztus, Ember Fia. Közülük Márk számára legfontosabb - mint említettük - az Isten Fia cím. Márk szerint ez jellemzi legjobban az ember-Jézus személyének végső, isteni titkát. De ezt egészen a keresztig csak Isten (1,11; 9,7) és a démonok (3,11; 5,7) tudják róla, valamint démoni, azaz hitetlen ismeréssel a főpap (14,61). Az első ember, aki pozitív hitvallásként kimondja, a százados a kereszt alatt (15,39). Ez azt jelenti, hogy Márk szerint Jézus istenfiúsága sehol máshol nem ismerhető fel igazán, csak a kereszten. A Krisztus cím, amely Márk korában már Jézus tulajdonneve (1,1; 9,41), Márknál aktivizálódik s egyben relativizálódik. Önmagában a zsidó, nacionalista, politikai messianizmus kifejezője és párhuzamos a „zsidók királya", ill. XX