Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Ajánlás

lutheránus magyarok olyan egységre jutottak, amilyen az előző évszázadban a tanviták miatt elképzelhetetlen lett volna. Két svájci, Welcz György és Fülöp, pénzt gyűjtöttek, hogy magyar lelkészek egy csoportját kiszabadítsák, akiket gályarabokként adtak el Nápolyba. Akciójukat azonban a jezsuiták meghiúsították. Később a Welcz testvérek mégis hozzá tudtak járulni pénzükkel a foglyok kiszabadításához Bécs és az ottani holland követ, Bruyninx segítségével. Különleges szerepet játszott ebben az időben a zürichi teológiai professzor, Heidegger János Henrik, aki a teológiatörténetben a verbális inspiráció tanításának kidolgozásával tette magát emlékezetessé. Zürichi háza szellemi központja lett az üldözött magyaroknak. Itt futottak össze a hírek és szövődtek kapcsolatok. 21 megmentett magyart fogadott Heidegger Zürichben 1676. május 20án. Közülük tizennégynek Zürichben gondoskodott menedékről. A többieket protestáns gyülekezetek fogadták be Hollandiában, Angliában és Németországban. Ezekre az eseményekre Dóka Zoltán is utal előszavában. Hasonló gyötrelmektől mindeddig megmenekült Svájc és teológusai. Ezért jelentett a mi századunkban Magyarország háború utáni politikai helyzete mind az egyház, mind a teológia számára teológiai kihívást, amelyet Svájcban is felismertek és nem minden indulat nélkül vitattak. Felháborodást váltott ki Barth Károlynak egy 1948-ban Bázelben közzétett beszámolója ugyanabban az évben tett magyarországi utazásáról („Református Egyház a 'vasfüggöny' mögött"). Ε beszámolóban Barth csodálta a magyar keresztyének „alázatát és türelmét, éberségét és bátorságát" a „keleti kérdéssel", vagyis Magyarországnak a kommunista keleti blokkba való betagolódásával kapcsolatban. Barth benyomása szerint a magyarok e problémával „éppen nem idegesen" álltak szemben, „amit most többen közöttünk még itt is elkerülhetetlennek tartanak", hanem „kitartó hittel" és „az örök dolgok olyan közelségében, amit mi itt így nem is ismerünk." Barth ezen állásfoglalása „a legnagyobb megütközést" váltotta ki a zürichi teológusnál, Brunner Emilnél, aki „Hogyan kell ezt érteni?" címmel nyílt levélben vonta kérdőre Barth Károlyt. Brunnernak „nem fért a fejébe, hogy éppen te (ti. Barth), aki Hitler idején az egyházi kollaborációnak még a látszatát is súlyosan elítélted, most azok szócsövévé változol, akik nemcsak a külső, hanem már a belső ellenállást is elítélik, és 'idegességnek' gúnyolod azt, ami pedig semmi más, mint iszonyodó elfordulás a jogtalanság és az embertelenség valóban ördögi rendszerétől... és dicséred, ha magyarországi teológusok 'nem jelenlegi kormányzatuk jogosságának és jogtalanságának kérdésével foglalkoznak, hanem egyszerűen egyházuk saját pozitív feladatával'". Barthnak e nyílt levélre adott válasza viszont a helyzetet Magyarországon, ahogyan általában „keleten" is, még túlságosan zavarosnak tartotta ahhoz, hogy „vele kapcsolatban végleges álláspontot kellene kialakítani", sőt, hogy „ez akár ideiglenes megállapításokkal ugyanúgy" elintézhető lenne. Csak ha „egy konkrét lelki elnyomás - de még valóban nem tudjuk, hogy melyik égtáj felől! - újra IX