Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - IV. Jézus hatalommal tanít és cselekszik (3,7-6,56)

29. Jézus legyőz betegséget és halált - 5,21-43 szony számára véget ért a remegő félelem ideje (33. v.). Minden tekintetben rendbe jött az élete. Ennek tudatában indulhat útjára. Aki Jézussal találkozott, az mindig békességet visz magával az emberek közé! Meglepő Jézus mondatának befejezése: ,,gyógyulj meg...". Hiszen a gyógyulás már megtörtént (29. v.)! Lukács elhagyja ezt a befejezést. Nyilván észrevette az ellentmondást. Máténál viszont csak most történik meg a gyógyulás. Márk ellentmondásos szövege bizonyára hagyománytörténeti változtatások eredménye. Lehetett az elbeszélésnek egy olyan - Mátééhoz hasonló - korábbi változata, ahol a gyógyulás előzőleg nem történt meg, hanem csak itt, Jézus hatalmas szavára(!). De az is lehetséges, hogy egy, a theios anér-krisztológia légkörében megfogalmazott leírást egy későbbi elbeszélő tovább formált és a befejezésnél nem figyelt fel arra, hogy a gyógyulás már megtörtént. Az ilyen ellentmondások jelzik, hogy a hagyománytörténetnek vannak ma már megfejthetetlen titkai. A szöveg jelenlegi összefüggésében esetleg úgy lehet felfogni ezt a befejezést, hogy Jézus szava, „amely véglegesen megszünteti a betegséget, megpecsételi és teljessé teszi a már megtörtént gyógyulást" (Lohmeyer). 35 Szemléletes kapcsolással {„még beszélt..." vö. 14,43!) folytatódik a Jairuselbeszélés, amelynek belső feszültségét a közbeszőtt epizód jelentősen fokozza. A késlekedés tragikus fordulatot hozott. Mire Jézus az asszonytól búcsút vesz, a gyermek meghal. Vajon Jézus ezek után is tud segíteni, vagy a halál az ő hatalmának is határt szab? Ez a továbbiak alapkérdése. A diadalmas válaszig írói tudatossággal formált kontrasztok vezetnek. Ilyen mindjárt a halál hírnökeinek kérdése és Jézus válasza (36. ν.). A halál tényének szűkszavú, szinte rideg bejelentése után némi Jairust korholó mellékízzel hangzik a Jézus iránt tiszteletteljes („mester"), de hitetlen kérdés, amelyben már a válasz is benne van: kár Jézust zaklatni (σκυλλειν = skiillein)! A halállal ő sem bír! 36 Jézus „éppen, mellékesen hallja" a hírt. A παρακουειν = parakuein másik jelentése, „nem hallgatni rá", „nem venni figyelembe", itt alkalmatlan, hiszen Jézus éppen a hírre reflektál. De nem a hírhozóknak felel, hanem Jairust bátorítja hitre. A hit megnyilatkozása volt már az is, hogy Jézus lábaihoz borult és gyermeke gyógyulását kérte (22k vk.). De erre itt most nincs utalás. A hit sohasem elintézett dolog. Nem konzerválható! Az új szituációban újra kell születnie s annak bizonyulnia, ami. Erre a konkrét hitre segíti Jézus Jairust. A „ne félj!" biztatás az egész Bibliában gyakran előforduló kinyilatkoztatásformula, amely az isteni hatalom és fenség megnyilatkozásától megriadt embernek szól. Öntudatlanul is ezt éli át az ember, amikor a halállal, mint legyőzhetetlen ellenséggel szembesül. Ezért a halál és a félelem az ember számára szükségszerűen összetartozik. Jézus azonban tud egy lehetőséget, amely feloldja ezt a szükségszerűséget. Ez a lehetőség a hit, amely nem a halált, hanem Isten megmentő hatalmát tartja legyőzhetetlennek, s ezért megszabadít a félelemtől (vö. 4,40). A hit - akárcsak a szeretet (ljn 4,18) - kiűzi a félelmet (vö. még Jn 114