Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - IV. Jézus hatalommal tanít és cselekszik (3,7-6,56)

20. A vetés sorsa - 4,1-9 20. A vetés sorsa: 4,1-9 (Mt 13,1-9; Lk 8,4-8) (1) És ismét elkezdett tanítani a tenger mellett. És igen nagy sokaság gyülekezik hozzá, úgyhogy hajóra szállva a tengeren ül és az egész sokaság a tengernél a szárazföldön volt. (2) És sokat tanította Sket példázatokban és azt mondta nekik tanításában: (3) Halljátok! íme, kiment a magvető vetni. (4) És történt vetés közben, hogy egyik az útra esett, és jöttek a madarak és megették. (5) És egy másik a sziklás helyre esett, ahol nem sok földje volt, és azonnal kikelt, mert nem volt mély földje. (6) És amikor felkelt a nap, megégett, és mert nem volt gyökere, kiszáradt. (7) És egy másik a tövisek közé esett, és a tövisek felnőttek és megfojtották, és nem hozott termést. (8) És mások a jó földbe estek, kikeltek, felnőttek és termést hoztak: teremtek harmincszorosát, hatvanszorosat és százszorosát. (9) És szólt: Akinek van füle a hallásra, hallja! 1 A helyzetrajz és a szóhasználat egyaránt Márkra jellemző. Negyedszer találjuk Jézust a tengerparton (vö. 1,16; 2,13; 3,7), a „galileai kinyilatkoztatás" kiemelt helyén. Páratlan tanításával ismét hatalmas sokaságot vonz magához. Ε vonzóerőt szemlélteti, hogy Jézus kiszorul a szárazföldről és egy hajóba kényszerül. Ez a vonás egyúttal el is különíti Jézust a sokaságtól. Mindenki a parton van, csak ő ül a tengeren. A kinyilatkoztatás és elrejtőzés finom kontrasztja tűnik fel (vö. 3,9). 2 A 2. v. is redakcionális. A tanítás fogalmának halmozása jelzi, milyen hangsúlyos Márk számára a tanító Jézus képe (vö. l,21k). A fogalmazás („sokat") Jézus tanításának kimeríthetetlen gazdagságára utal. Ami következik, csak illusztráció. A „példázat" itt is, mint Márknál mindenütt, „rejtély"-t jelent. Jézus tanításának értelmét csak az ismeri fel, aki őt magát felismerte. A „tanítás" kulcsa a krisztológiai 3 A „halljátok!" felszólítás a hagyományos példázat-gyűjteményt vezeti be, és a gyűjteményt lezáró 33. v.-ben is visszacseng („ahogyan hallgathatták"). Háttere az ÓT-i szóhasználat, amely Isten beszédének hallgatására hív fel (vö. 5 Móz 6,4; Jer 2,4: 7,2 stb.). Jézus tanítására úgy kell odafigyelni, mint Isten szavára. Nemcsak külső, testi hallásról van tehát szó, hanem teljes egzisztenciális ráfigyélésről, amely személyes döntésre vezet. A példázat - konkrét tárgyi utalás nélkül (mire vonatkozik?)! - a gazdasági élet közismert, visszatérő folyamatát írja le. A magvető személye nem hangsúlyos. Csak itt, a bevezető mondatban olvasunk róla. A későbbiekben nincs szerepe. A példázat témája tehát nem „a magvető", ahogy a hagyományos magyarázatok tartják, hanem a vetés, a magok „sorsa". 4 Erre utal az „és történt" fordulat is, amely a most következő, hangsúlyos eseményre hívja fel a figyelmet. 78