Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - IV. Jézus hatalommal tanít és cselekszik (3,7-6,56)

19. Jézus példázatokban tanít - 4,1-34 Ezek a meggondolások segíthetnek bennünket abban, hogy megértsük Jézus példázatainak sorsát az őskeresztyén teológiatörténetben. Anélkül, hogy itt teljességre törekedhetnénk, a mi szempontunkból legfontosabb vonásokra utalok. Jézus a leghumánusabb beszédformát választotta, amikor példázatokban beszélt. Sőt képanyagát is a legegyszerűbb emberek életéből, ill. látóköréből vette. Persze hallgatóinak javarésze is ezekből került ki. Célja a közlés, a megértetés volt, és nem a rejtélyesség vagy titokzatosság, ami inkább a rabbinizmust s különösen is az apokaliptikát és a gnózist jellemezte. Jézus példázatai nem elrejtenek valami titokzatos isteni tudást, hanem kinyilatkoztatják Isten országa titkát, valóságát. Ezért állnak radikális ellentétben az allegóriával. Az allegória, mint egy rejtjelrendszer, többféle ismeretet takar el a be nem avatott szeme elől. A példázat egyetlen új valóságot tesz nyilvánvalóvá a hasonlítás eszközével. Ezért a példázatban mindig egyetlen hasonlítási pontot kell keresnünk, amelyet a többi vonás csak aláhúz, pozitíve vagy negatíve mégerősít. Jézus a példázatokkal hallgatóit egy olyan folyamatba vonja be, amelynek végén feltárul az új valóság s a hallgatót személyes döntésre hívja, hogy a képanyag igenlésével igenelje magát az új valóságot. így teszi Jézus a példázat által Isten országa valóságát a hallgató életének konkrét, döntő eseményévé. Ez egyben azt is jelenti, hogy Jézus példázata kétfelől is személyhez kötött. Egyfelől és elsősorban az Isten országa közelségét hirdető Jézushoz. Ez a példázatok alapszituációja. S ez azt jelenti, hogy Jézus példázatai nem értékelhetők önmagukban, mint általános, személyhez nem kötött igazságok hordozói, hanem csak mint Jézus konkrét igehirdetésének és személyes igényének megnyilatkozásai. Másfelől a példázat a konkrét hallgatósághoz kötött, akiknek életéhez alkalmazkodva mondta el Jézus a példázatot. Az előbbit krisztológiai, az utóbbit történeti kötöttségnek is nevezhetnénk. A példázatok történeti kötöttsége jelenti a későbbi nemzedékek számára mindmáig a megértés tulajdonképpeni nehézségét. Az ősgyülekezet ui. általában csak a példázatokat őrizte meg és adta tovább, de nem az eredeti szituációt, amelyben elhangzottak. így azok eredeti, konkrét értelme is bizonytalanná, sőt néha egészen megközelíthetetlenné vált. Itt a gyökere annak, hogy Jézus egyszerű, világos példázatai az őskeresztyénségben egyre inkább rejtélyessé lettek és magyarázatra szorultak. Ez a magyarázat vagy az eredeti példázat szövegének bővítésével történt (vö. 4,26-29; 12,1-9) vagy külön allegorikus értelmezéssel (vö. 4,14—20). Az allegorikus értelmezést az is elősegítette, hogy ez az írásmagyarázati módszer a hellenizmusban, azon belül a hellenista zsidóságban is általános volt. Ez a módszer mindig a mélyebb értelmet keresi, amelyet a szöveg egyszerű értelme eltakar. Az egyháztörténetben ez lett a példázatok általános magyarázási módszere egészen századunk elejéig. Ezzel visszájára fordult Jézus példázatainak alapszándéka, hogy ti. a közérthető képanyaggal minden hallgató számára világossá tegye Isten országa közelségének ajándékát és igényét. Most 75