Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

III. PÁL BESZÁMOL FOGSÁGÁRÓL 1,12-26 - 2. Pál fogságának kimenetele még bizonytalan (1,19-20) 53 Pál reméli, hogy minden Krisztus magasztalására fog történni

együtt mi is feltámadunk" (2 Kor 4,14), „vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőíttessünk" (Rm 8.17), „örököstársai vagyunk Krisztusnak" (Rm 8,17), „Krisztussal együtt Istenben elrejtett életünk... vele együtt lesz nyilvánvalóvá dicsőségben" (Kol 3,3—4). Pálnak az a reménysége tehát, hogy halála után Krisztussal lesz, teljes összhangban van leveleinek más kijelentéseivel, és ezért tartalmát is csak a többi kijelentés alapjául szolgáló teológiai gondolatmenet révén közelíthetjük meg. Fii ξ1,23 esetében is jellemző és tanulságos az a mód, ahogy Pál a halálon túli dolgokkal foglalkozik. Nem az emberi vágyak által mozgatott fantáziára hagyatkozik, hanem egyedül Krisztuson tájékozódva a már most valóságos sorsközösség talajáról tekint az ismeretlenbe. így már jogosan, szépítgetés nélkül, nevezhetjük a halált elköltözésnek. Bár a „Krisztussal lenni" fordulat jól beleillik Pál hasonló kijelentéseinek a sorába, mégis a legtöbb írásmagyarázó ragaszkodik ahhoz a feltevéshez, hogy ez a fordulat a többi kijelentéssel szemben egy merőben új eschatológiai elemet is tartalmaz. Amíg ugyanis eddig — állítják — a Krisztussal való együttlét reménységét Krisztus eljövetelével és a feltámadással kapcsolta össze az apostol, most ezeket figyelmen kívül hagyva azt reméli, hogy közvetlenül az elköltözést követően együtt lehet Krisztussal. Hasonló gondolatot vélnek felfedezni 2 Kor 5,1 —10-ben is, ahol Pál szintén az „elköltözés és az Ürral való együttlét utáni vágyának ad hangot. Mindkét helyen vitathatatlanul hellenisztikus szóhasználattal van dolgunk, és ebből a kutatók arra következtetnek, hogy ezeken a helyeken a feltámadás reménysége helyett már a lélek halhatatlanságának a hellenizmusban nagyon népszerű gondolata jut szóhoz. Egy Thaszoszban talált sír felirata így szól: „A lélek a halhatatlanok akaratából idegen vándor e földön, s a csillagok közt, a boldogok szent helyén van otthon." De ha alaposabban megvizsgáljuk a szóban forgó két igehelyet, akkor kiderül, hogy a hellenisztikus szóhasználat ellenére sem mutatható ki bennük meggyőző erővel a lélek halhatatlanságának gondolata. A még erősen vitatott 2 Kor 5,1 —10-ben döntő felismernünk Pál gondolatmenetének valódi indítékát. A lélek halhatatlanságának vágya helyett az az erős kívánság foglalkoztatja, hogy ne kelljen Krisztus eljövetele előtt meghalnia. így érthető, hogy gondolatmenetében a hellenisztikus kifejezések mellett az ítéletnek a feltámadás reménységéhez kapcsolódó mozzanata is szóhoz jut (10v.). Nem annyira világosan ugyan, de hasonló a helyzet Fii 1,23 esetében is. Pál a levél más részeiben töretlenül megőrzi az 62